Csaknem negyven borászat várja a közönséget a Budafoki Borfesztiválon

    Csaknem negyven borászat, valamint helyi és országos ismertségű művészek, nemzetiségi műsorok és gyerekzenekarok is várják a családokat a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon szeptember 6. és 8. között.

    A Budafok-Tétényben megrendezett program célja, hogy bemutassa a helyi borászati, pezsgőkészítési hagyományokat, valamint a magyar kézműves kereskedőket és vendéglátókat, ezért 36 borász, 64 vásáros és 28 ételstand várja a látogatókat – áll a kerület közleményében.


    Az Oroszlános udvarban romkocsmák hangulatát idéző kialakítással, a nagyszínpadon könnyűzenei programkínálattal várják a látogatókat. A piactéri nagyszínpadon popzenei műsorok, a Városház téri kisszínpadon pedig szeptember 7-én kisebb formációk, akusztikus és mainstream koncertek lesznek.


    A Piactér mellett helyezkedik el a rendezvény sziesztapontja, ahol új borászatok, vendéglátóhelyek mutatkoznak be, a gyerekligetben a kisgyerekes családokat várják, a Játék utcában pedig kézműves termékek, játék-, dísz- és ajándéktárgyak között lehet válogatni.


    Mindezeken túl lesz még zsonglőrbemutató, cirkuszi játszóház, a tűzoltóplaccon játékos tűzoltógyakorlatok, kosaras körhinta, zumbabemutató, nyomozás Nyulász Péter íróval, ügyességi és népi fajátékok, Campona-élménysátor.

FRISS PARALIMPIAI HÍREINK >>>

Tudtad?