Aranyérmet nyert a pezsgők világbajnokságán a Kreinbacher Birtok magnum pezsgője

    Aranyérmet nyert az idei Champagne és Pezsgő Világbajnokságon (CSWWC) a Kreinbacher Birtok Brut Classic 2016 Magnum pezsgője, de a somlói borászat két ezüstöt is elhozott.

    A CSWWC nemcsak a legnagyobb, de egyben a legszigorúbb nemzetközi verseny, ahol kizárólag pezsgőket értékelnek. A zsűritagok az alapító Tom Stevensonnal az élen mind elismert specialisták, kimagasló kóstolási tapasztalattal. A két héten át tartó vakkóstoló során céljuk, hogy a világ legjobb pezsgőit díjazzák, így csak arany- és ezüstérmeket hirdetnek ki, és mindhárom zsűritag egyetértése szükséges az éremhez – emlékeztet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a Kreinbacher Birtok.


    Mint közölték, idén Tom Stevenson mellett Essi Avellan Master of Wine és Simon Stockton champagne-nagykövet vett részt az október 26-tól két teljes héten át tartó vakteszten. Márkus György champagne specialista, aki korábban tartalék bíraként és tavaly zsűritagként pontozott, idén az utazási korlátozások miatt nem tudott közreműködni.


    A hetedik éve megrendezett CSWWC-re 2020-ban rekordszámú, 1073 nevezés érkezett be a világ mintegy 30 országából. A háromfős zsűri a verseny biztonságos és zavartalan lebonyolítása érdekében egy angliai birtokra vonult el, ahol többszörös tesztelés után kezdték meg a munkát. Régiónként és stílusonként kóstolták végig a több mint ezer beküldött tételt.


    Ebben az évben 19 ország került fel az éremtáblázatra – a kelet- és közép-európai régióból csak Magyarország és Bulgária nyert aranyat -, összesen 128 arany és 237 ezüst született. A zsűri ezek közül választja ki az országonként és kategóriánként legjobbnak ítélt pezsgőket: a nagydíjakat, világbajnoki trófeákat és az abszolút világelsőt december 7. és 11. között, ezúttal online hirdetik majd ki.


    A magyar mezőnyből aranyéremmel jutalmazott Kreinbacher Brut Classic 2016 Magnum tradicionális módon készül furmint és chardonnay szőlőkből, palackos erjesztéssel és érleléssel. Különlegessége, hogy 1,5 literes, a pezsgő fejlődése szempontjából legoptimálisabb méretű palackban, három évig érlelték.


    A Kreinbacher két további pezsgője lett ezüstérmes: a Prestige Brut és a Prestige Brut 2016 Magnum, amely a birtok legkiválóbb tételének évjáratos, hosszabban érlelt változata.


    A partiumi Carassia – Kárászteleki Pezsgőpincészet szintén sikerrel, két ezüstéremmel zárta a versenyt Blanc de Blancs és Classic Brut pezsgőjével.


    A CSWWC 2020 nemzetközi mezőnyében Franciaország és Olaszország egyaránt 47 aranyérmet szerzett. A tradicionális pezsgők szülőhelye, a franciaországi Champagne mellett az olasz Trento és Franciacorta régiók pezsgői is szépen szerepeltek.


    A champagne-ok között ismét tarolt a Louis Roederer, ők érdemelték ki az Év Pezsgőkészítője címet. A presztízs cuvée-k között a Cristal hat arannyal tűnt ki a mezőnyből.