Zsidó gasztronómiai fesztivált rendeznek jövő vasárnap Nyíregyházán

    Egy hét múlva rendezik meg az I. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivált Nyíregyházán – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

    Azt írták, a rendezvény célja, hogy közelebb hozza a zsidó kultúrát a többségi társadalom tagjaihoz, továbbörökítse a hagyományokat és “segítsen megérteni és megélni a zsidóságot”.


    A fesztiválra ellátogatók megismerhetik a magyarországi zsidósággal kapcsolatos értékeket, szokásokat és hagyományokat, amelyek így “a jövő generációjához” is eljuthatnak – olvasható a közleményben.


    Az ingyenes rendezvény megnyitója után Nógrádi Gergely Brunar – Mortinfern alkonya című könyvének bemutatóján vehetnek részt a látogatók, majd egy Kalandozások a zsidó gasztronómiában című ingyenes kóstolón ismerhetik meg a kóser konyha kulináris világát.


    Délután egy kulturális, zenei kavalkád veszi kezdetét, fél kettőtől pedig egy interaktív tárlatvezetésre invitálnak a szervezők A zsinagóga múltja és története címmel.


    Később a Zs-faktor elnevezésű programon, a Debreceni Zsidó Hitközség kórusának produkcióján és Verő Tamás főrabbi Kérdezd a rabbit! című előadásán vehetnek részt a látogatók. A rendezvény legifjabb részvevőit kézműves alkotóhellyel várják a szervezők.


    A Nyíregyházi Zsidó Hitközség a nyíregyházi zsinagógában várja mindazokat, akik ellátogatnak a gasztronómiai fesztiválra, melyet a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) támogatásával rendeznek meg.