Stratégiai együttműködés az élelmiszerlánc-biztonság digitalizációjának előmozdítása érdekében

    Újabb mérföldkőhöz érkezett az Agrárminisztérium (AM), az élelmiszerlánc-felügyelet és az Állatorvostudományi Egyetem közötti együttműködés, amelynek célja a magyar állategészségügy, a magyar agrárium és ezáltal a magyar vidék sikere – emelte ki Bognár Lajos főállatorvos, az AM élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára.

    Bognár Lajos szerdán az Állatorvostudományi Egyetem Digitális Élelmiszerlánc Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Intézete, az agrártárca és a Digitális Jólét Program között létrejött együttműködési megállapodások aláírásán elmondta, hogy az intézet fennállásának első évfordulóján aláírt szándéknyilatkozatokkal fejezték ki közös stratégiai együttműködésüket az élelmiszerlánc-biztonság digitalizációjának elősegítése érdekében.


    Hangsúlyozta, számos területen működnek majd együtt, fontos feladat lesz a digitális szakismeret biztosítása a jövő állatorvosai és szakemberei számára, valamint nagy hangsúlyt fektetnek az élelmiszerlánc-biztonsági adatokkal kapcsolatos elemzésekre, kutatásokra és innovációkra, illetve a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeleti feladatok támogatására is. Az együttműködés része a Digitális Agrár Stratégia és a Digitális Élelmiszeripari Stratégia, emellett kiemelten fontos még az adatvezérelt agrárium és élelmiszergazdaság fejlesztése, különös tekintettel az élelmiszerlánc-biztonságra.


    Az együttműködési megállapodásokat Sótonyi Péter professzor, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, az országos főállatorvos és Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője, a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség vezetője írta alá.