Nevével fémjelzett és a kedvenceiből összeállított bor készült Csollány Szilveszter emlékére
. A korlátozott számban palackozott Szilas nem csupán emlékezés a bajnokra: az értékesítéséből befolyt teljes összeg a gyermekeit segíti. A közelmúltban elhunyt kiváló sportoló családját támogató kezdeményezés mellé állt a Nemzeti Versenysport Szövetség is, és erre kéri a tagszervezeteit is – mondta Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke.
Az ismert egri borász, Sike Tamás három bor házasításából készített Szilas néven cuvée-t az egykori olimpiai bajnok tornász emlékére.
„Április 13-án ünnepelné 52. születésnapját, melyre évek óta vágyott álmát valósítottuk meg, elkészült a nevével fémjelzett és kedvenceiből összeházasított bor, a Szilas! Célunk a borral az emlékezés és egy nemes ügy, a bor értékesítéséből befolyt összeggel Szilveszter gyermekeit fogjuk támogatni” – osztotta meg közösségi oldalán a borász.
Sike Tamás nemcsak Szilas régi jó barátja, hanem a keresztapja is volt – mesélte Mórádi Zsolt sokszoros kick-box világbajnok, Csollány Szilveszter barátja, aki a temetésen a család nevében mondott beszédet.
“Hosszú évek óta beszélgettek arról, hogy milyen jó lenne egy, Szilas nevét viselő bort összehozni. Sajnos, a tragédia után jött el az idő, hogy Sike Tamás összeállítsa azt a bort, ami Szilasnak a legjobban tetszett volna. Tamás most így tiszteleg a keresztfia és egy legenda előtt, és most együtt arra kérjük a sportolók, illetve a magyarok közösségét is, hogy fogyasszák ezt a bort. Ugyanis minden bevétel, ami az értékesítésből származik, minden egyes forint, az a családot segíti azután, hogy Szilas ilyen tragikus hirtelenséggel eltávozott közülünk” – mondta Mórádi Zsolt.
A NVESZ is a kezdeményezés mellé áll – nyilatkozta az NVESZ Sajtószolgálatának Dr. Mészáros János.
“A Magyar Torna Szövetség is tagja a Nemzeti Versenysport Szövetségnek, hiszen több szakága is hozzánk tartozik, és kiváló a kapcsolatunk. Márcsak ezért is nagy örömmel vettük ezt a kezdeményezést, amelyet az NVESZ is támogat. Rendezvényeinkre mi is vásárolni fogunk a palackokból, és arra kérjük valamennyi tagszervezetünket, hogy lehetőségeik szerint ők is segítsenek” – jelentette ki az elnök.