Mindenki nyugodjon le a…! Elindult a nevezés a Brillante párlatversenyre

Becsehely, 2020. szeptember 27. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) a magyarországi szabad pálinkafõzés 10. évfordulóján szervezett ünnepségen a Zala megyei Becsehelyen 2020. szeptember 27-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

    Elindult a nevezés a Brillante – 2024 nemzetközi pálinka– és párlatversenyre, amely évek óta a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvénye.

    A versenyen idén is keresik a legjobb bérfőzetett és magánfőzött párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét. Díjazzák a legjobb kereskedelmi pálinkát és a legeredményesebb kereskedelmi főzdét is.


    Az év gyümölcse idén a birs, a legjobb abból készült párlatot külön díjazzák majd – közölték a szervezők az MTI-vel.


    A fődíjak mellett kategóriagyőzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak.


    Nevezni bárhonnan lehet, az elmúlt években érkeztek már minták Szlovákiából, Romániából, Szerbiából, Ukrajnából és Izraelből is. A beérkezett mintákat számítógépes adatbázisra építve szakmai zsűri bírálja április 5-én és 6-án. Megvizsgálják, hogy a termék izében, illatában tiszta-e, és hogy érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere. Emellett a textúrát és az összbenyomást pontozzák.


    A minták beküldésének határideje március 28-a, az eredményhirdetés május 18-án lesz.


    A 24. Gyulai Pálinkafesztivált május 17. és 19. között rendezik meg.


    A versenyfelhívással kapcsolatos pontos információk a www.gyulaipalinkafesztival.hu oldalon érhetők el.