Megfertőződött több száz dolgozó egy németországi húsüzemben

 Több száz koronavírus-fertőzött dolgozót találtak egy németországi húsüzemben, az érintett járásban szerdán elővigyázatosságból bezárták az összes óvodát és iskolát.

    Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Rheda-Wiedenbrückben működő sertésfeldolgozóban 415 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. A dolgozókat – 1050 embert – kedden tesztelték, eddig 600 vizsgálat eredményét kapták meg.


    Az üzemet leállították, a fertőzötteket karanténba küldték, a helyi egészségügyi hivatal elkezdte felkutatni kapcsolataikat. Sok családos ember van közöttük, ezért a közigazgatási egység – a Bielefeld melletti Gütersloh járás – valamennyi településén bezárták az óvodákat és az iskolákat, amelyek legközelebb a nyári szünet után, augusztus közepén fogadhatják a gyerekeket. A járás vezetőségének reményei szerint az óvintézkedésekkel sikerülhet megakadályozni, hogy a térség egészében fellángoljon a járvány.


    Az utóbbi hetekben számos németországi húsfeldolgozóban alakult ki fertőzésgóc, amiben szerepe lehet egyebek mellett annak, hogy üzemekben az új típusú koronavírusnak (Sars-Cov-2) kedvező módon alacsony a hőmérséklet, de annak is, hogy a dolgozók jelentős része kelet-európai vendégmunkás, akik általában fertőzésveszélyes környezetben, zsúfolt tömegszállásokon laknak.


    Az érintett cégnél – a több húsüzemet működtető Tönnies-holdingnál – dolgozó csaknem hétezer ember nagyjából fele alvállalkozói szerződéssel foglalkoztatott kelet-európai hentes és mészáros. A rheda-wiedenbrücki járványkitöréshez a járási közigazgatási hivatal szerint az is hozzájárulhatott, hogy a járványlassító utazási korlátozások lazítása után sokan rögtön hazalátogattak, és néhányan magukkal hozhatták a vírust otthonról.


    A Tönnies vezetősége az utóbbi hetekben tízezernél is több koronavírustesztet végeztetett el a dolgozók körében, hogy megelőzze a gócok kialakulását. A rheda-wiedenbrücki eset az eddigi legsúlyosabb.


    Németországban több mint egy hónapja tartósan ezer alatt van az igazolt új fertőzöttek napi száma, és a járvány egyre inkább helyi kitörésekből, fellángolásokból áll. Ezek általában nagyobb összejövetelekhez, családi, vallási eseményekhez köthetőek, vagy munkahelyekhez, amelyekben nehezen oldható meg a biztonságos távolság betartása a dolgozók között, és más körülmények – például a hűtőházakban fenntartott alacsony hőmérséklet – is kedveznek a vírus terjedésének. Ilyenek a húsüzemek is.


    A Robert Koch országos közegészségügyi intézethez (RKI) keddről szerdára 345 új fertőzöttről érkezett jelentés a járási és városi egészségügyi hivataloktól.


    Az új esetekkel együtt a járvány kezdete óta 187 830 SARS-CoV-2-fertőzöttet mutattak ki Németországban.


    A gyógyultnak minősülők becsült száma 500-zal 173 600-ra emelkedett.


    A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 8830 regisztrált fertőzött halt meg, ez harminccal több az egy nappal korábbinál.


    Mindennek alapján az úgynevezett aktív esetek, vagyis a vírussal még küzdő, regisztrált fertőzöttek becsült száma 5000 alatt van a 83,1 milliós országban.