Két év kihagyás után ismét nemzetközi portugieserszemlét és borkóstolót rendeznek Villányban és Pécsen

    Nyolcadik alkalommal rendezik meg a fajta népszerűsítésére hivatott Portugieser du Monde nemzetközi borversenyt és kóstolófesztivált április 22-én és 23-án Villányban és Pécsen – közölték a szervezők az MTI-vel.

    Mint írták a megmérettetésen szlovák, német, szlovén, osztrák, szerb, horvát és magyar borok alkotják a nemzetközi mezőnyt, s csaknem száz bort neveztek a versenyre. A verseny nemzetközi jellegét erősíti, hogy a magyar zsűritagok mellé érkeznek szakértők Szlovéniából, Lengyelországból, Olaszországból és Ausztriából is – olvasható a közleményben.


    A Villányi borvidék és a Pécsi Borozó – az elmúlt két évben a pandémia miatt elmaradt – rendezvényén a versenynek a Siklósi Vár ad otthont április 22-én, ahol a nemzetközi zsűri előtt mérkőznek meg a benevezett borok, majd a nagyközönséget a pécsi kóstolófesztiválra várják április 23-án.


    A szombaton délután három és este nyolc óra között zajló kóstolófesztivált a pécsi Magtár Látogatóközpontban rendezik meg, ahol díjazzák a legjobbakat és bemutatkozik a villányi borvidék bisztróborának, a REDy-nek az új évjárata, emellett a közönség kedvére kóstolhat a nevezett és díjazott borokból, sőt minden résztvevő pincészet valami mást is megmutat kínálatából.


    Győrffy Zoltánt, a rendezvény ötletgazdáját és versenyigazgatóját idézve közölték, hogy a portugieser – egykori nevén kékoportó – kékszőlőfajta Közép-Európa egyik kikerülhetetlen és fontos fajtája, amely a borvilágban sajnos ritkán kerül reflektorfénybe. Tíz éve csak villányi portugieserekkel rendezett tematikus kóstolót a Pécsi Borozó magazin, a következő évtől azonban már nemzetközivé bővült a mezőny.