„Ilyen sörökkel még nem találkozott senki”

Hét magyar kisvállalkozás sörkollaborációja

A 2021-es Hungaricool by SPAR termékverseny győztesei új színt hoztak a hazai piacra, amit most mindannyiunk örömére két új árnyalattal gazdagítanak. A DEALBREAKER sörfőzde vezetésével összeállt a hat márka, hogy közösen alkossanak sörkölteményt – így született két új, bevállalós ízvilág, a Bean Devil és a Wake-up Shot. A kollaboriáció különlegessége, hogy minden márka azt tette hozzá, amiben igazán jó: kávét, csokit, chilit, szörpöt vagy éppen tőzegáfonyát.

A Hungaricool túlzás nélkül felkavarta az egész évünket, nem hazudunk, ha azt mondjuk, hogy néha pislogni sem volt időnk – meséli Pazinczár Péter és Rebák Tibor, a DEALBREAKER alapítói. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy szeptemberben alapszortimentjük mellé két újabb sör került a SPAR és INTERSPAR polcaira. Elmondásuk szerint a Bean Devil és a Wake-up Shot sok tekintetben szakít az ismert hagyományokkal.

Olyan stílusú sörök, ráadásul olyan áron kerültek a hipermarketek polcaira, fix hónapokon keresztül, országos terjesztésben, amikre korábban még itthon nem volt példa. Biztosak vagyunk benne, hogy hazai áruházban ilyen sörrel eddig még nem találkozott senki.”

Mindkét sör vérbeli koprodukciónak számít, hiszen a Bean Devilben a Demeter Chocolate

kakaóbabja, valamint a ChiliYard habanero és cayenne chilijei bújnak meg, amit vaníliával, fahéjjal és kókuszos-vaníliás ízű komlóval tettek felejthetetlenül izgalmassá.

Nem ismeretlen számunkra ez az extrémnek tűnő műfaj. A kraft sörök világában ma már szinte mindennaposak a különböző kollaborációk, részben ez is adta az ötletet, hogy a Hungaricool-os sztorinak adjunk még egy csavart két egyedi sörrel, amikben egyrészt a többiek terméke is kulcsszerepet kap, másrészt számunkra is fontosak.”

A rutinos kóstolók a Wake-up Shot ízében a Spritz málnaszörpjét fedezhetik fel, de ez a sör sem maradt ki a jóból: a Funky Forest tőzegáfonyája és a Boro Coffee brazil és nicaraguai kávéit is belecsempésztük a dobozokba.

A SPAR segítségével eljuttathattuk termékeink hírét országos léptékű hirdetéseken keresztül széles, számunkra eddig nehezen elérhető rétegekhez is.”

Az elkészült termékek tehát nemcsak gasztronómiai értelemben újszerűek: a magyar piacon nem sok példa volt még arra, hogy kisvállalkozások termékei ilyen rövid idő után a polcokra kerüljenek, többek között ez is mutatja a SPAR valódi elkötelezettségét a hazai kisvállalkozások mellett. Annak pedig, aki kedvet kapott a kóstoláshoz, nem árt tudnia, hogy alig több, mint 5000 doboznyi főzet készült, amit december végéig, illetve a készlet erejéig lehet kapni.

Neked is van egy jó terméked? Vegyél részt a harmadik Hungaricool by SPAR termékversenyen!