Elindul az ePincekönyv projekt megvalósítása

    Elindul az ePincekönyv projekt megvalósítása, amelynek célja a magyarországi szőlő- és borágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítása, valamint az elektronikus pincekönyv bevezetése – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára a pénteki budapesti nyitórendezvényen.

    A szőlő- és borágazatban van az egyik legbonyolultabb adminisztráció egész Európában, ami terhet jelent a gazdálkodóknak és az uniós tagállamok hatóságainak is. Az ePincekönyv projekt a mezőgazdaság digitalizációs folyamatának fontos állomása, amely hozzájárul az összetett adminisztráció egyszerűsítéséhez – fejtette ki az államtitkár.
  

  A projekt uniós támogatásból, a Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztési operatív program keretében valósul meg.
 

   Nagy Zoltán, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára az MTI kérdésére elmondta: a fejlesztésre 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre. A projekt tervezett befejezése 2020 októbere.
 

   Az ePincekönyv projekt tervezését és megvalósítását az Agrárminisztérium által vezetett konzorcium hajtja vége, amelynek további tagja a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
 

   Feldman Zsolt ismertette azt is, hogy a megvalósításban együttműködő szervezetként vesz részt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
  

  A magyarországi szőlő- és borágazat több mint 65 ezer hektáron gazdálkodó, több tízezer termelőt és gazdasági társaságot érintő, a nemzeti össztermékhez jelentősen hozzájáruló szakterület – mutatott rá az államtitkár.
   

 Az adminisztrációs rendszer egyszerűsítése, elektronikus útra terelése és az ellenőrzések hatékonyságának javítása mellett kiemelte a jelenlegi, egymást átfedő adatszolgáltatási kötelezettségekből fakadó adatduplikációk megszüntetését és az egységes elektronikus felület biztosítását a közigazgatási eljárások támogatásához.
 

  Az ePincekönyv rendszer elindulása az eljárások átszervezése és elektronizálása révén éves szinten több száz millió forintos megtakarítást jelent majd a borászatoknak – hangsúlyozta Feldman Zsolt.
  

  Hozzátette, hogy a hatósági feladatoknál is komoly megtakarításokat várnak a projekttől, az ágazatirányítás szempontjából pedig különösen fontos a döntéshozatalhoz szükséges adatok gyors, naprakész rendelkezésre állása.
  

  A Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kiemelte a hazai közigazgatás és közszolgáltatások fejlesztésében az adminisztratív terhek csökkentését, mint mondta, ehhez illeszkedik az ePincekönyv projekt is.
 

   A fejlesztéshez a támogatási döntés megszületett, a megvalósítás elindulhat – közölte Nagy Zoltán.