Debrecen lesz a Tiszafüredi Halasnapok díszvendége

    Debrecen lesz a július 7. és 10. között zajló Tiszafüredi Halasnapok díszvendége. A rendezvény programjai között koncertek, főzőverseny, strandfoci és kirakodóvásár is szerepel.

    A szervezők közleménye idézi Széles Diánát, Debrecen alpolgármesterét (Fidesz-KDNP), aki szerint a Debrecenből érkező turisták egyik kedvelt célpontja lett a Tisza-tó. Mint Lendvay Imre, a Tisza-VÍZ Víztermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetője, a szabadvízi strand üzemeltetője hozzátette: tavaly a Tiszafüredi Szabadstrand 150 ezer látogatója közül a legtöbben Debrecenből érkeztek.


    Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere (Fidesz-KDNP) a közleményben kiemelte, Debrecen már többször is volt díszvendége Tiszafüred nagy kulturális rendezvényeinek.


    A halasnapok rendezvénysorozata a változatos halételekre épül. Szombaton rendezik meg az V. Tiszai Halételek Fesztiváljának főzőversenyét a Halas téren. A főzőversenyre az alapanyagokat a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. biztosítja a résztvevők számára. Hegedüs Gábor ügyvezető szerint a Tisza-tó vonzerejét mutatja, hogy évente 130 ezer horgásznappal számol a Sporthorgász Kft., az oda járó horgászok mindig halban gazdag fogással térnek haza, az összmennyiség eléri a 200 ezer kilogrammot. A kifogott ragadozóhalak vonatkozásában, különösen a harcsa esetében, toronymagasan vezet a Tisza-tó – idézi a közlemény Hegedüs Gábort.


    Az idei Tiszafüredi Halasnapokra hét helyszínen több tucat zenei, kulturális, sport- és gasztroprogrammal várják az érdeklődőket. Koncertet ad többek között Pápai Joci, Caramel, Nótár Mary, a Vad Fruttik, a Bagossy Brothers Company, a Punnany Massif és a TNT is. Rajtuk kívül fellépnek a szolnoki szimfonikusok és több művészeti együttes is. A négy nap alatt kirakodóvásár is lesz, ahol több mint száz kézműves és helyi termékes kínálja portékáját.


    A programsorozat első napján, csütörtökön tartják a Hableány Konferenciaterem és Vigadóban a Város Napja rendezvényt. Szombaton a főzőverseny mellett PikNik Mozival is várják a kikapcsolódni vágyókat. Vasárnap a Halas téren “Tudj többet – Élj jobban!” – Közlekedésbiztonsági oktatóprogramot szervez a Kulturált Közlekedésért Alapítvány.


    Hétvégén Strandfoci Tornát is rendeznek a szabadstrandon. A gyerekeket játszóházzal, gyermekkoncerttel várják.


    A helyiek városkártyával ingyenesen látogathatják a rendezvény valamennyi helyszínét.


    A közlemény szerint a Tiszafüredi Halasnapok története több mint négy évtizedre nyúlik vissza. Az első halas “népünnepélyt” 1978-ban rendezték meg azzal a céllal, hogy Tiszafüredet és a környező településeket összefogásra sarkallja.