Az otthoni kávéfogyasztás mérsékelte az illycaffe forgalmának tavalyi csökkenését

    Az otthoni kávéfogyasztás jelentős növekedése és a kiskereskedelmi forgalomban elért növekedés ellenére is csökkent a tavalyi járványévben az olasz illycaffe kávékereskedelmi vállalat értékesítési árbevétele a vendéglátó egységek forgalmának a visszaesése miatt.

    Az illycaffe SpA részvényesi közgyűlése által elfogadott, a cég honlapján hétfőn publikált 2020-as eredménybeszámoló szerint az éves értékesítési árbevétel 14 százalékkal csökkent az előző évihez képest 446,5 millió euróra. A cég nettó nyeresége 5 millió euró lett tavaly.


    Az illycaffe 2019-ben 520 millió euró bevételt ért el, 6,6 százalékkal többet az előző évinél. Nyeresége 19 millió euró volt 5,2 százalékos éves növekedéssel.


    A kávéforgalmazó cég számottevő növekedést ért el a kiskereskedelmi értékesítésben, ami azonban nem tudta teljes egészében ellentételezni a vendéglátóhelyeknek a járványvédelmi korlátozások miatt jelentősen visszaesett forgalmát.


    Az illy otthoni fogyasztással kapcsolatos értékesítései 21 százalékkal nőttek tavaly, ezen belül az olaszországi szupermarketekben 30 százalékkal nőtt a forgalma, miközben a kiskereskedelmi kávéforgalom összességben 10 százalékkal bővült Olaszországban. A cég online értékesítései 39 százalékkal növekedtek tavaly, az online ügyfelek száma pedig 50 százalékkal.


    A cég értékesítéseinek súlypontja így a lakossági forgalmazás felé tolódott el tavaly, a forgalom 56 százalékára a 2019-es 40 százalékról.


    Tavaly novemberben 20 százalékos részesedéssel szált be az illycaffe tulajdonosai közé a Rhone Capital befektetési alap az 1933-ban a magyar Illy Ferenc által alapított olasz vállalat amerikai terjeszkedésének a finanszírozására. A cég jelenleg 140 országban képviselteti magát saját érdekeltségek és franchise üzletek révén.


https://www.illy.com/en-us/company/store-events/press/press-releases/financial-results-illycaffe-2020