Az LMP továbbra is az alapvető élelmiszerek áfácsökkentését szorgalmazza

   Továbbra is az alapvevő élelmiszerek áfájának csökkentését szorgalmazza az LMP. Frakcióvezető-helyettesük rámutatott: a magyar kormány csaknem háromszoros adót fizettet ezen termékek vásárlóival, mint az uniós átlag.

    Csárdi Antal keddi sajtótájékoztatóján elmondta: míg Európában 5-9 százalékos adó terheli az alapvető élelmiszereket, Magyarországon a nagy részükön továbbra is 27 százalék az áfa.


    Elismerte, hogy néhány termékek adója csökkent, rámutatott ugyanakkor arra, hogy a kenyér után még mindig 18 százalékot kell fizetni, vagyis nagyobb összeget szed be az állam egy vásárlás után, mint amennyi a pék vagy a kereskedő haszna.


    Az áremelkedés ezen termékcsoportban rendkívül magas, jelentősen meghaladja az inflációt – tett hozzá. Az étolaj ára például 30 százalékkal, a margariné 20-szal emelkedett.


    Az alacsony jövedelműek számára a gyümölcs már luxus, ők csak rossz minőségű élelmiszert tudnak venni maguknak – jegyezte meg.


    Kijelentette: az áremelkedést a termékek alapanyagszükséglete okozza, nem a kereskedők nyelik le a többletet. A 27 százalékos áfa azonban szerinte jelentősen hozzájárul a magas árakhoz.


    A politikus közölte: ismét beterjeszti a csökkentésről szóló javaslatát.