A Zwack 610,5 millió forint osztalékot fizet ki előző üzleti éve után

    Az előző üzleti év után összesen 610,5 millió forint osztalékot fizet a Zwack Unicum Likőripari és Kereskedelmi Nyrt. a közgyűlési hatáskörben eljáró igazgatóság határozata alapján – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett összefoglalóból.

    Az egyhangúlag elfogadott határozat szerint az igazgatóság gondoskodik az osztalék részvényarányos kifizetéséről. Az osztalékfizetés 2021. január 27-én kezdődik.     A közgyűlési hatáskörben eljáró igazgatóság egyebek mellett elfogadta a március 31-én zárult üzleti év beszámolóját 13,960 milliárd forint bevétellel, 2,169 milliárd forint működési eredménnyel, és 1,696 milliárd forint éves eredménnyel. A határozatok szerint megváltozott az igazgatóság és a felügyelőbizottság összetétele.

    Más tőzsdei kibocsátókhoz hasonlóan a Zwack is úgy döntött, hogy a veszélyhelyzet miatt nem tartja meg a csütörtökre összehívott éves közgyűlését, annak döntési jogosultságait ezért a társaság igazgatósága vette át.