A koronavírus nem képes életben maradni az ivóvízben


Víz Világnapja: a műanyagszennyezés megállítása közös ügyünk

Az ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapjának, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet e kiemelten fontos természeti kincs megőrzésére. Idén e jeles nap vasárnapra esik, de a jelenlegi járványügyi helyzet nem teszi lehetővé az ezzel kapcsolatos rendezvények megtartását. „Ennek ellenére mindent meg kell tenni az élővizeink műanyag szennyezésének megállításáért” – hívta fel a figyelmet Széll-Szőke Krisztin, a SodaStream termékmenedzsere.

Az ENSZ azt a célt tűzte ki célul, hogy 2030-ra mindenki számára biztosított legyen az ivóvízhez való hozzáférés, éppen ezért világszerte javítani kell a vízminőséget a szennyezés csökkentésével. Bár a Föld felszínének 71%-át víz borítja, ennek csak 2,5%-a édesvíz, ami jól mutatja, hogy mennyire fontos megőrizni élővizeink tisztaságát. „A globális PET-palack szennyezéssel kapcsolatban gyakran kerülnek szóba az óceánok, ahol óriási szemétszigetek alakulnak ki belőlük. A probléma sokak számára távolinak tűnhet, holott a PET-palackok nagyrésze a patakok, folyók közvetítésével kerül a tengerekbe, onnan pedig az óceánokba” – hívta fel a figyelmet a SodaStream termékmenedzsere.

Mindezt jól mutatja, hogy a februárban üzemebe helyezett felső-tiszai hulladéktisztító géplánc néhány nap alatt 200 köbméternyi, mintegy 60 tonna PET-palackból és kommunális hulladékból álló szemetet gyűjtött össze. Globálisan nézve 2018-ban 481,6 millió PET-palackot adtak el, ami 50 százalékkal több a 2009-es gazdasági válság idején értékesített mennyiséghez képest. Ennek ráadásul csak elenyésző részét hasznosították újra. „Minden évben 8 millió tonna műanyag kerül az óceánokba, aminek egy részét a halak és más tengeri élőlények is elfogyasztják. Az óceánokból pedig a halászat segítségével visszakerülnek a háztartások asztalaira” – emelte ki a szakember.

A koronavírus-járvány valószínűleg tovább fog rontani a helyzeten. A COVID-19 vírus miatt tapasztalható készletfelhalmozás felgyorsíthatja a PET-hulladék keletkezésének ütemét, annak ellenére, hogy nincs ok aggodalomra hazánkban az ivóvíz készletek miatt. Budapesten például a Fővárosi Vízművek által szolgáltatott ivóvíz teljesen zárt, automatizált, ivóvízellátó rendszeren keresztül jut el a víztermelő kúttól egészen a csapokig. Ez idő alatt sem emberrel, sem állattal nem kerül kapcsolatba. Ezért, amikor otthon megnyitja valaki a csapot, ő az első ember, aki érintkezik a vízzel. Kizárt annak a lehetősége, hogy egy főként cseppfertőzéssel terjedő vírus eljusson a felhasználókig.

A Vízszolgáltatók Európai Szövetsége a WHO állásfoglalása alapján megerősítette, hogy az ivóvízkezelés során alkalmazott – egészségre nem ártalmas – fertőtlenítőszerek alkalmasak a COVID-19 koronavírus elpusztítására. Mindamellett a Nemzeti Népegészségügyi Központ állásfoglalása is hangsúlyozza, hogy a koronavírus az ivóvízben használt kis mennyiségű klór hatására azonnal elveszíti a fertőző képességét. Ennek köszönhetően a tiszta, kezelt ivóvíz fogyasztása biztonságos, a vírus nem képes bejutni az ellátórendszerbe és nem képes életben maradni a vezetékes vízben.

A SodaStream szódavíz készítő készülékeivel gyorsan és egyszerűen készíthető otthon szénsavas víz. Ezáltal feleslegessé teszik a bolti cipekedést és a készletek felhalmozását. Ráadásul egyetlen szénsavasító palackkal 2500 PET-palacktól óvhatjuk meg a bolygónkat.