Útra kelt a Magyar Pizzaválogatott a Pizza Világbajnokságra

Elindult a Kovács Lázár (Lázár Chef) vezette Magyar Pizzaválogatott a 2023. április 18-20. között, Olaszországban, Pármában megrendezésre kerülő Pizza Világbajnokságra. 
A  felkészülés véget ért, indulás előtt még a Fermento Pizzériában, egy fergeteges Pizza Party keretében bemutatásra került a magyar csapat, valamint ízelítőt adtak a különleges versenypizzákból. 

A magyar csapat rekordszámban, 20 fővel vesz részt a világbajnokságon, és szinte az összes kategóriában vállalni fogják a megmérettetést – lesz olyan versenyző, aki több versenyszámban is indul. 


9 magyar páros indul az egyik legnépszerűbb versenyszámban, melyben a konyhai séf – pizza séf párosa duóban készítik a versenypizzát. Ennek lényege, hogy a pizza séf begyúrja és elkészíti a tésztát, a konyhai séf pedig megalkotja a feltétet, és közvetlenül a zsűri előtt díszíti látványosan és villámgyorsan a versenypizzát.


A versenyre a csapatoknak maguknak kell biztosítaniuk az alapanyagokat. A Magyar Pizzaválogatott természetesen idén is nagy hangsúlyt fektet a magyar alapanyagok szerepeltetésére, így a versenymunkákra kerülni fog többek között libamáj, kacsamell, tokaji aszú, szarvasgomba, vargánya gomba és cékla is, sőt a zsűri tagjai újragondolt rakott krumplival és gulyással is találkozhatnak majd. 

A Magyar Pizzaválogatott tagjai: 
Kovács Lázár (Lázár Chef), csapatfőnök, csapatkapitány, kommunikációs vezető
Damu László, csapatkapitány 
Dömők Zsolt, kreatív séf 
Takács Márk, csapatkoordinátor
Paduraru Alexandru, csapatkapitány
Pomázi Péter, utazás és szállás koordinátor
Simon Zoltán, szakmai vezető, felkészítő
Bóka András, versenyző
Bartha Richárd, versenyző
Boros Enikő, versenyző
Botos Gergő, versenyző
Jancsa Jani, versenyző
Karvai Sándor, versenyző 
Kiss Sándor, versenyző
Marchut Szabolcs, versenyző
Raveczky Miklós, versenyző
Sidlovics Ádám, versenyző 
Simon Dániel, versenyző
Simon Dávid, versenyző 
Sipos Dóra, versenyző

https://gasztroll.hu/iden-nepes-csapattal-indul-a-pizza-vilagbajnoksagra-lazar-chef/