Újabb másfél milliárd forint bölcsődei fejlesztésekre és a gyermekétkeztetés támogatására

    A kormány családtámogató politikáját a koronavírus sem tudta felülírni. A Pénzügyminisztérium döntése révén most több mint másfél milliárd forintból 37 önkormányzati fenntartású, gyermekétkeztetési célú konyha és két bölcsőde újulhat meg, illetve jöhet létre – tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

    A gyermeket nevelő családok támogatásának fontos eleme a bölcsődei és a gyermekétkeztetési fejlesztések támogatása – emelte ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Emlékeztetett arra, hogy 2015 óta pályázhatnak az önkormányzatok állami támogatásért az általuk fenntartott, gyermekétkeztetést biztosító helyiségek felújítására. A Bölcsőde Fejlesztési Programot pedig 2018-ban indította a kormány – tette hozzá.  


    Az elmúlt években több mint 630 település konyhája újulhatott meg közel 16,5 milliárd forintból, ezen kívül pedig 929 új bölcsődei férőhely jött létre 52 településen, több mint 5,3 milliárd forint állami támogatásból – összegezte az eddigi eredményeket Tállai András.


    A 2021-es pénzügyminisztériumi pályázat keretében étkezők felújítására, fejlesztésére, vagy akár új konyhák létesítésére nyílt további lehetőség, bölcsődék tekintetében pedig elsősorban férőhelyhiánnyal küzdő önkormányzati tulajdonú bölcsődék bővíthették kapacitásukat – ismertette az államtitkár.


    A pályázatok elbírálásánál kiemelten kezelték a környezetvédelmi szempontokat, az energetikai korszerűsítést és a hátrányos helyzetű gyermekek támogatását is – húzta alá Tállai András. A konyhafejlesztés esetében a pályázatok többsége pozitív elbírálásban részesült, míg a bölcsődei bővítések esetében mindkét pályázó sikerrel nyerte el az igényelt támogatást – ismertette.  


    A nyertesek listája a kormany.hu oldalon érhető el.