Új menü lesz a Sport Bisztróban, csak egy éjszakára


Kiss Balázs világbajnok birkózóval szurkolhatunk együtt

Február 2-án vasárnap magyar idő szerint 23 órától a San Francisco 49ers és a Kansas City Chiefs csap össze a profi amerikaifutball-bajnokság évente megrendezett nagydöntőjében a miami Hard Rock Stadiumban. A 49ers lett a harmadik csapat az NFL történetében, amely úgy jutott be a Super Bowl-ba, hogy az azt megelőző idényében mindössze négy győzelmet szerzett. Az idei nagydöntőt már Budapesten is autentikus amerikai hangulatban tekinthetik meg az NFL rajongói, a Sport Bisztróban ugyanis tematikus étel- és italkínálattal készülnek a mérkőzésre, amit öt nagyképernyős televízión lehet majd nyomon követni.

A nagydöntőt idén február 2-án rendezik meg Miamiban, ahol idén Jennifer Lopez és Shakira lép majd fel a találkozó félidei show-jában. Ez azért is érdekes, mert ritka, hogy két hivatalos sztárfellépője is legyen az eseménynek. Ebből arra lehet következtetni, hogy a tavaly vegyesen fogadott Maroon 5 után a szervezők ezúttal próbáltak valami igazán nagyot húzni.

A Super Bowl-t minden évben százmilliók nézik áhított szemmel a televízió képernyőin keresztül, és a kiemelt sporteseményt évről évre egyre többen izgulják végig Magyarországon is azzal együtt, hogy a mérkőzést itteni idő szerint az éjszakai órákban játsszák le.

Világbajnok birkózónk is virrasztani fog

Közéjük tartozik Kiss Balázs világbajnok birkózó, a BVSC birkózó szakosztályának vezetője is, aki arról beszélt, nem mindig rajongott az amerikaifutballért, de saját elmondása szerint idővel rá kellett jönnie, hogy ez a sportágak királynője.

„Kezdetben csak a half time show miatt maradtam fent éjszaka, mert túl vontatottnak éreztem az egészet. Aztán az egyik barátom tanította meg az alapvető játékszabályokat, és egyre jobban elkezdett érdekelni. Nincs még egy ennyire összetett sportág a világon, a játékosok elképesztő munkát tesznek le az asztalra, a taktikai lehetőségek száma pedig gyakorlatilag kifogyhatatlan. Jó ideje rendszeresen belenézek a meccsekbe, és nagyon érdekel az edzésmunka is, amit ezek a futballisták végeznek a színfalak mögött” – fogalmazott Kiss Balázs.

A világbajnok birkózó az idei Super Bowl-t a budapesti Sport Bisztróban izgulja majd végig, itt ugyanis minden adott lesz a jó szórakozáshoz. A vendéglátóhelyre egy teljes éjszakára hamisítatlan, autentikus amerikai hangulatot varázsolnak majd a sportbarátok kedvéért.

A közkedvelt zuglói étteremben tematikus étel- és italkínálattal készülnek a Super Bowl-ra. Az étlapon többek közt olyan tradicionális amerikai finomságok szerepelnek majd, mint a Kentucky csirkeszárnyak, a cézár wrap, a csirkés nachos, a Bistro Burger, a Phillisteak sandwich vagy az amerikai palacsinta, melyek mellé eredeti amerikai Budweiser sört kortyolhatnak a vendégek. A rendhagyó éjszakán a Sport Bisztróban öt nagyképernyős televízión lehet majd végig izgulni a találkozót.