Sok családban még mindig feleslegesen nagy az élelmiszertartalék

    Sok családban még mindig feleslegesen nagy az élelmiszertartalék, a háztartások 20 százaléka arra számít, hogy nem tudják a lejárati időn belül elfogyasztani a termékeket, ami több mint kétszerese a járvány  első hulláma idején tapasztalt adatnak – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.    

    A Nébih, a Debreceni Egyetem GTK Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform Egyesület második közös reprezentatív kutatásában az idén májusban 1910-en töltötték ki a hatóság weboldalán a „Karanténkutatás 2.0” felmérés online kérdőívét.


    A válaszadók arról számoltak be, hogy a járványügyi helyzetben csökkent a háztartásukban elpazarolt élelmiszer mennyisége, ami annak köszönhető, hogy jellemzően több idő jutott a háztartásra, az otthoni főzésre, étkezésre.


    Az emberek 57 százaléka azonban úgy tapasztalta, csomagolási hulladékból több keletkezett, mint a járványt megelőzően.


    A felmérésből kiderült, hogy a járvány első és harmadik hulláma között majdnem kétszer annyian híztak, mint ahányan fogytak, és a magyar lakosság testtömege átlagosan további 30 dekagrammal gyarapodott tavaly tavasz óta.


    Kiemelték, nem sikerült lefaragni az első hullám idején felszedett 1 „karanténkilóból”. Az ok, hogy erőteljesen csökkent a fizikai aktivitás, például a lakosság 38 százaléka 8 óránál többet tölt üléssel egy átlagos hétköznap.


    A táplálkozás területén pozitív tendencia, hogy tíz válaszadóból három egészségesebben igyekszik táplálkozni, elkezdett figyelni a kalóriabevitelre, valamint a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelésére. Szintén pozitívum, hogy a lakosság továbbra is nagyobb figyelmet fordít az otthoni élelmiszerbiztonságra, mint a járványt megelőzően. Igaz, az első hullámhoz képest visszaesés volt tapasztalható e téren – írják a közleményben.


    A felmérésből többek között kiderült, hogy az elsőhöz képest a járvány harmadik hullámában a vásárlók már gyakrabban mentek boltba, de ez még mindig messze elmaradt a járvány előtti időszaktól, emellett továbbra is dinamikusan nőtt az élelmiszert online vásárlók aránya.


    A termékválasztáskor még mindig az íz és a minőség a legfontosabb, viszont a szempontok között előtérbe került az egészségre gyakorolt hatás is – közölte a Nébih.