Novemberi este skandináv módra

Adjuk meg a módját az őszi estéknek!

A november általában nem a kedvenc hónapunk. Már nem igazán az a napfényes, színpompás ősz, még akkor sem, ha most még néhány kellemesebb nap ígéretét üzenik az előrejelzések, de még nem is az az igazi adventi, karácsonyi hangolódás. Egy szürke átmenet, amelyet valahogy ki kell bírni.

Pedig a novemberben is meg lehet találni a szépet! Az óraátállítás után, túl a tökfaragáson egyet szusszanva elkezdhetjük megtervezni ezt a hónapot is. Itt a sült gesztenye, a forró csoki, a házi almáspite, no és az első nagy bekuckózós családi filmnézések, társasjáték-partik ígérete is. A korai sötétedés, a hűvösebb idő remek alkalmat nyújthat néhány baráti vagy családi összejövetel megszervezésére, még a decemberi nagy évvégi rohanás előtt. Ünnepelni, a szeretteinkkel bármikor lehet, ehhez nem kellenek különleges alkalmak, mi bármelyiket azzá tehetjük. A skandináv országokban ennek hatalmas hagyománya van, így mi is néhány igazi északi tippel szolgálunk most.

Készítsünk például igazi őszi dekorációt! A természet ilyenkor igazán nem fukarkodik velünk: sárga, bordó, narancsszínű levelekkel, tobozokkal, piros bogyós ágakkal, gesztenyével, diókkal, gombákkal, mini dísztökökkel dekorálhatunk. Az őszi ihletésű dekoráció még melegebbé és hangulatosabbá varázsolhatja otthonunkat. Ráadásul ezek összegyűjtése is kifejezetten jó családi program.

Használjunk természetes anyagokat a terítésnél! Felejtsük el most a futókat, csipkéket, nehéz esésű selymeket, jöhet a lenvászon, minél natúrabb színű, annál jobb. És az sem baj, ha akár az asztal fáját is láthatjuk kivillanni.

Nem kell karácsonyig várni azzal, hogy elővegyük a szép porcelánt! Adjuk meg a módját egy-egy ebédnek, uzsonnának, vacsorának év közben, vagy akár egy átlagos hétköznapon is. Svédországban ennek is hagyománya van, a közel 50 éves hazai porcelánmárka, a Fyrklövern egyik ikonikus termékcsaládja maga is a Celebration, azaz az ünnep nevet viseli. Anne Rooslien jegyzi a designt, aki rendkívül sokoldalú képzőművész, egyaránt otthon van az olajjal, akvarellel történő alkotásokban is. Inspirációját a Svédországhoz tartozó Balti-tengeri sziget, Gotland különleges fényeiből meríti.

A Celebration kollekció egy univerzális, semleges fehér földpát porcelán, hullámos formákkal, kézzel készített platina díszekkel. Bármilyen alkalomra elővehetjük, egyszerre szemet gyönyörködtetően szép és megfelelően praktikus, semleges alapot biztosít a legkülönfélébb asztali dekorációk elrendezéséhez. Kitűnően harmonizál a fent említett természetes dÍszítőelemekkel, némi meleg színnel pedig remekül feldobhatjuk.

Ha pedig már kész az asztal, jöhet egy igazán melengető fogás. Miért is ne vennénk például egy svéd kedvencet kölcsön, amelyet a svédek a középkor óta előszeretettel fogyasztanak? A katolikus egyház nem pártolta a pénteki húsevést, így vált klasszikus csütörtöki fogássá ez a tartalmas leves, amely egyebek között a híres svéd író, August Strindberg kedvence is volt. Az Ärtsoppaőrzi a régi hagyományt is, a középkorban nyitott tűzhelyen, bográcsban, állandó kevergetés mellett készült. A modern konyhákban is tökéletesen alkalmas igazi közösségi főzésre.

Hozzávalók:

  • 600 g sárgaborsó
  • 2000 ml víz
  • 500 g bacon
  • 1 közepes méretű vöröshagyma apróra vágva
  • 1 zöldségleves kocka
  • 1 tk só
  • 1 tk kakukkfű
  • 1 tk majoránna
  • ½ tk őrölt gyömbér

Elkészítés:

A sárgaborsót leöblítjük, és egy éjszakára (kb. 10-12 órára) beáztatjuk. Leszűrjük, és ismét alaposan leöblítjük. Egy megfelelő méretű fazékba tesszük, felöntjük forrásban lévő vízzel és hozzámorzsoljuk a zöldségleveskockát. Apróra vágjuk a hagymát és ezt is a leveshez adjuk, csak úgy, mint a felkockázott bacont. Sózzuk, fűszerezzük és nagyjából 1 órán keresztül közepes hőmérsékleten főzzük. Közben néha keverjük meg. Ha sűrűnek látjuk, adjunk hozzá menetközben még némi vizet.

Forrón tálaljuk. Kínáljuk egy kanál édes, magos mustárral és a hagyományos svéd lapkenyérrel, a Knackebröddel.

Hangulatos teríték és egy ilyen jóízű, tartalmas leves – és már kész is a tökéletes novemberi rögtönzött ünnep!