Nagy István szerint Magyarország jó úton jár az élelmezésbiztonságban

    A világjárvány miatt jelentősen felértékelődött az élelmezésbiztonság és az élelmiszer-önrendelkezés kérdése, ezekben Magyarország jó úton jár – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón kedden, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

    A tárcavezető a “Fenntarthatóság a Covid utáni világban” című szekcióülésén elmondta, hogy a járvány világszerte drámai hatást gyakorol az emberek életére, felerősített néhány trendet hazai és globális szinten egyaránt, például a digitalizációt, az e-kereskedelmet, a helyben termelt élelmiszerek fontosságát, és a rövid ellátási láncok biztosítását.


    Kiemelte: az agrártárca és a magyar kormány az elmúlt tíz évben jelentős lépéseket tett a fenntarthatósági célok megvalósítása érdekében. A világjárvány azonban ezeknek a lépéseknek a felgyorsítására ösztönöz mindenkit, a probléma közös, így a megoldásokon is közösen kell dolgozni – fejtette ki.


    Kitért arra is, hogy a tárca az élelmezési rendszerek fenntarthatóságát célzó nemzeti menetrend összeállításáról indított párbeszédet a társminisztériumokkal, az élelmezési lánc szereplőit, kutatóintézeteket, egyetemeket, civil szervezeteket is bevonva. Ez alapján kijelenthető: Magyarországon a szakmai és a politikai világ egyaránt elkötelezett a fenntarthatósági célok iránt – mondta. Regionális tanácskozás is lesz a fenntartható élelmiszerekről, az októberi V4+4 agrárminiszteri találkozón. Itt a résztvevők szerint koordinált fellépésre van szükség az élelmiszerpazarlás csökkentése, a regionális szintű rövid ellátási láncok ösztönzése, oktatási anyagok kidolgozása, és a jó gyakorlatok regionális cseréje területein – mutatott rá.


    A járvány az élelmiszeripart is érzékenyen érintette, jelentősen átalakultak a fogyasztási-vásárlási szokások. Népszerűbbé váltak az otthoni, a saját készítésű élelmiszerek. A járvány rámutatott arra is, hogy a biztonságos, stabil élelmiszerellátás kulcsfontosságú- hangsúlyozta a miniszter. Közös felelősségnek és legfőbb feladatnak nevezte azoknak a megoldásoknak a megtalálását, amelyek biztosítják az egyensúlyt a környezet, a klímavédelmi törekvések és a mezőgazdaság versenyképessége között. Ebben még sok a teendő, Magyarországon és az EU-ban is – vélekedett.


    Nagy István felidézte: a fenntarthatóság három pillére a gazdaság, a társadalom és a környezet, bármelyik pillér meggyengülése a teljes rendszer bizonytalanságát és gyengülését okozhatja. A fenntarthatóság csak úgy lehet erős és rugalmas, ha mindhárom pillére erős, és rugalmas – húzta alá. A járvány egyik nagy tanulsága az, ha az emberek megértik a tervezett intézkedések értelmét, akkor hajlandóak változtatni mindennapi szokásaikon – mondta, megjegyezve, hogy ehhez konstruktív párbeszédre van szükség.


    A Planet Budapest 2021 fenntarthatósági expó és rendezvénysorozat kiemelt szerepet játszik ebben a folyamatban, a beszélgetésekből, szakmai vitákból új tervek, elképzelések, vagyis egy biztonságosabb jövő születik – összegezte Nagy István.