Nagy biznisz az ételkiszállítás

Egy hét alatt mintegy 500 új étterem csatlakozott a hálózathoz

    Jelentősen megnőtt a NetPincérhez csatlakozó éttermek száma, akoronavírus-járvány miatt hozott intézkedések: a vendéglátóhelyekre vonatkozó nyitvatartási korlátozások, a vendégszám csökkenése száma miatt az elmúlt egy hétben mintegy 500 új étterem kereste fel csatlakozási szándékkal a vállalatot – közölte az online megrendelés alapján ételkiszállítással foglalkozó társaság csütörtökön az MTI-vel.

    A NetPincéren keresztül jelenleg 2000-nél is több étteremből országosan több mint 800 településről lehet ételt rendelni.


    A közlemény szerint az éttermek négyötöde budapesti vagy főváros környéki, a vidéki nagyvárosokból érkező megkeresések száma pedig napról napra nő.


    A vállalat közölte, hogy már a járvány előtt is több mint 2000 partnerrel dolgoztak országszerte, futárpartnereik száma is közelítette a 2000-et, március első két hetében pedig 135 új futárpartnerrel is szerződtek.
    Amennyiben egy futár megbetegszik, gyógyulásáig, de minimum két hétig nem dolgozhat, ugyanakkor a csoportbesorolását – amit eddigi teljesítménye alapján ért el – megtarthatja.


    A NetPincérGO-rendelések 35 százalékára jelenleg az érintkezésmentes kiszállítás a jellemző, ez a tendencia pedig várhatóan a következő időszakban is növekedni fog – közölték.