Melyik alumínium dobozt lehet újrahasznosítani?

A válasz egyszerű: mindegyiket! Az élhetőbb, tisztább környezet közös érdekünk. A visszaváltásuk, majd újrahasznosításuk kevesebb energiafelhasználást, következésképpen kisebb környezeti terhelést jelent. Ráadásul a visszaváltó automaták, amelyek a legjobb megoldást kínálják, még adnak is érte pár forintot.

Sörös, üdítőitalos, teás vagy energiaitalos doboz – az aludobozok visszaváltása elsősorban nem a pénzről, hanem a környezetünkről szól. Egymilliárd darab alumíniumdobozt bocsátanak ki évente csak Magyarországon, világviszonylatban ez a szám eléri a 250 milliárdot. Ez az egyébként is elképzelhetetlen mennyiség rengeteg hulladékot, üres italosdobozt jelent. A jó hír ebben az, hogy alumíniumról van szó, tehát értékes hulladékként jelentkezik a háztartásokban, és nem csak azért, mert ha visszaváltjuk, pár forintot kaphatunk darabjáért, hanem azért is, mert olyan nyersanyagról van szó, amely végtelenszer és költséghatékonyan újrahasznosítható. Azzal pedig, ha bent tartjuk a körforgásban az üres aludobozainkat, a környezetvédelemért is tettünk egy lépést.

A környezet megóvása felelősség

A magyar lakosság környezettudatos gondolkodása, a szelektív hulladékgyűjtésre mutatott hajlandósága és tájékozottsága az újrahasznosítás környezetre tett pozitív hatásáról, európai viszonylatban is magasnak mondható, derült ki az Every Can Counts 2022-ben végzett – a magyar piacra is kivetített – kutatásából: a megkérdezett magyarok több mint fele (56 százaléka) rendszeresen külön gyűjti az otthon fogyasztott italos dobozokat. Ez biztató arány, azonban ez még növelhető is lehetne. Sajnos sokan a visszaváltott aludobozok értékét nem tartják elegendőnek, így a dobozok a visszaváltó automatákig már nem jutnak el.

Ez ellen pedig csak szemléletváltással lehet tenni: az alumíniumdobozok visszaváltásával tehetünk a környezetünk védelméért, és valami sokkal nagyobb kezdeményezésnek lehetünk részesei, ami messze túlmutat azon, amit pénzben visszakapunk az automatákból.

Váltsuk vissza: tartsuk körforgásban!

Az alumínium dobozok visszaváltása sokkal többet jelent >>>