Márton-napi újborfesztivál a Szentendrei Skanzenben

   A Márton-napi népszokásokat ismerhetik meg az érdeklődők a Szent Márton Újborfesztivál és Libatoron a Szentendrei Skanzenben november 13-án és 14-én, a rendezvényen kézműves foglalkozások, borkóstolók, koncertek, valamint meseelőadások is lesznek – közölte a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum csütörtökön az MTI-vel.

    A Mihály naptól Katalin napig, szeptember 29. és november 25. között tartó kisfarsang a bálok, lakodalmak őszi időszaka és a gazdasági év lezárásának ideje. Az időszak legismertebb jeles napja a Márton-nap, amelyhez több népszokás, hiedelem, az újbor kóstolása és a libalakoma szokása is kötődik. A 19. alkalommal megrendezendő Szent Márton Újborfesztivál és Libator ebben az évben a PajtaKult programmal együttműködésben valósul meg – olvasható a közleményben.


    Mint írják, a Márton-napi mulatságok és népszokások hangulatát a mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyüttes eleveníti meg a múzeumban. Az érdeklődők megismerhetik az őszi társas munkákat, így a tollfosztást és a kukoricamorzsolást is, valamint Szent Márton életét is. A Skanzenben érdekességeket mutatnak meg a libakultusz eredetével és vadhajtásaival kapcsolatban, valamint a látogatók kézműves borászatok kínálata mellett az idei szüret újborait is megkóstolhatják. Lesz verses borműhely és sommelier gyorstalpaló is, a portákat pedig vándormuzsikusok járják.


    A Skanzen Vigadóban november 13-án fellép a Békás Zenekar, a Vigad és az Ötödik Évszak; november 14-én pedig a Karaván Família, a Muzsikás és a Mártones. Mindkét nap hallhatják az érdeklődők Simándi László, valamint az Aranyalma páros meséit és a Manó Swing koncertjeit. Szombat és vasárnap este is lesz őszbúcsúztató koncert és táncház. A Langaléta Garabonciások Márton-napi előadást tartanak a Skanzen Vígadó előtt, Bese Botond előadásában pedig élő népzenét hallhatnak a Skanzenba látogatók az alföldi és kisalföldi tájegységekről.


     A Kisbodaki pajtában mesék, koncertek színesítik a programot. A kézműves foglalkozásokon textilliba, őszi ajtódísz, poháralátét mellett libatoll ékszert és Márton-napi lámpást lehet majd készíteni. A nap végén lámpás felvonulásra hívják az érdeklődőket.


     A Skanzen portái, házai 16 óráig, a Skanzen Vigadó programjai és a kézműves vásár 18 óráig tartanak nyitva. A 19. Szent Márton Újborfesztivál és Libator részletes programkínálata a www.skanzen.hu weboldalon található – áll az összegzésben.