Magyarország legnagyobb sütőüzemében készülhetnek a túró nélküli túrós táskák

Magyarország legnagyobb sütőüzemét adták át Hatvanban kedden, a Lipóti Tóth és Társai Zrt. 20 milliárd forintos új üzemének átadásán a pénzügyminiszter egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a kormány stratégiai célja a rendszerváltás idején meggyengített hazai élelmiszeripar újjáépítése.

Varga Mihály kiemelte: a rendszerváltás éveiben az addig meghatározó élelmiszeripari vállalatok egy része külföldi tulajdonba került. Hiányuk ma, egy világjárvány után és egy szomszédban zajló, elhúzódó háború idején jobban érezhető, mint az elmúlt bő három évtizedben bármikor – fogalmazott.


    Mindez egyértelművé teszi: folytatni kell Magyarországon az ágazat fejlesztését, hogy az élelmiszerbiztonság a lehető legkisebb külpiaci kitettség mellett, válsághelyzetekben is erős legyen – mondta a pénzügyminiszter. Varga Mihály megjegyezte: ehhez a kapacitások bővítésén túl a minőség, a termelékenység és az energiahatékonyság növelésére is szükség van, melyekhez a kormány számos esetben járult hozzá az elmúlt időszakban.

https://tesztalelkemindennek.hu/lipoti-pekseg-turos-taskajat-teszteltuk-csunyan-megbukott/