Lejegyezték a Nestlé Hungária Nkp-kötvényeit


     Lejegyezték a Nestlé Hungária Kft. 115 milliárd forint névértéken felajánlott, a jegybank Növekedési kötvényprogramjának (Nkp) keretében kibocsátott kötvényeit, az ebből származó forrásokat magyarországi tevékenységére fordítja a cég.


    A Budapesti Értéktőzsde honlapján közöltek szerint a 2028. május 31-i lejáratú kötvényekre 196,8 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, ebből a meghirdetett mennyiségnek megfelelő 115 milliárd forintnyit fogadta el a kibocsátó társaság.


    A kötvények fix kamata 1,75 százalék, átlagos eladási áruk 101,4681 százalék volt, vagyis a hozamuk 1,5273 százalék.


    A Nestlé az MTI kérdésére pénteken közölte: a befolyt összegből a vállalat a Nestlé magyarországi operációjának finanszírozása mellett a 2020 októberében bejelentett büki Purina gyár bővítését kívánja megvalósítani.


    Hangsúlyozták: a Nestlé Hungária Kft. a koronavírus-járvány okozta piaci kihívások ellenére is aktív résztvevője a magyar gazdaság újraindításának, és folyamatos beruházásaival, fejlesztéseivel új munkahelyeket teremt a nyugat-dunántúli régióban.


    A világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata, a Nestlé Hungária Kft. 30 éve van jelen Magyarországon.


    A svájci élelmiszer-óriás magyar leányvállalata a legnagyobb svájci befektető Magyarországon, a cég az előző harminc évben több mint 150 milliárd forintot meghaladó értékben hajtott végre beruházásokat Magyarországon – áll a közleményben.


    Tájékoztatásuk szerint a Nestlé Hungária Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele a 2019-es 154,480 milliárd forintról 2020-ban 164,186 milliárd forintra nőtt, miközben adózás utáni eredménye 6,317 milliárd forintról 1,812 milliárd forintra csökkent.


    A cég korábbi közlése szerint három gyárukban, Szerencsen, Diósgyőrben és Bükön, illetve budapesti központjukban több mint 2400 embert foglalkoztatnak.