Lazíts! Mojító

A SodaStream most legendásan népszerű koktél receptjével szeretne kedveskedni azoknak, akik kedvenceikért szorítanak a sporteseményeken.

“Otthon is könnyen elkészíthető köszönhetően annak, hogy a világ legnagyobb szódagépeket gyártó cége elérhetővé tette a PepsiCo szirupkoncentrátumokat, így például a Pepsi kólát, a Mirindát, vagy éppen a 7UP-ot” – hívta fel a figyelmet Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.

A Mojító koktél hosszú ideje nagy népszerűségnek örvend idehaza, sokáig a nyári fesztiválok slágere volt, de ma már nagyon könnyen elkészíthető akár otthon is. Ez az ital amellett, hogy egy karakteres ízvilágot testesít meg, még frissítőként is jól eshet a forró nyári estéken a benne lévő mentalevek üdítő hatása miatt. Elkészítéséhez először is tegyünk néhány mentalevelet egy magas falú széles üvegpohár aljába. Ezután öntsünk rá 2 cl cukorszirupot, majd egy kanállal alaposan nyomkodjuk össze a mentaleveleket és a szirupot. Következő lépésként egy félbevágott lime levét teljesen facsarjuk bele a pohárba, majd öntsünk rá 4 cl fehér rumot. Végeredményben töltsük rá az otthon elkészített szódát, majd néhány mentalevéllel díszítve a koktél már tálalható is. Ha valaki szeretné, akkor egy kevés Agnostura likőrrel megbolondítható a koktél!