Korpacibere és vetrece az Andrássy úton


Új étlappal várja vendégeit a székely gourmet étterem

Minden előzetes várakozást felülmúl az Andrássy út 41. alatt található, bő egy évvel ezelőtt megnyitott SZÉK forgalma, ahol a hagyományos székely ízek a legmodernebb konyhatechnológiával találkoznak. Réti Sebestyén, az étterem séfje és Varga Szidónia ügyvezető most új étlappal rukkoltak elő, a menüsor összeállításához pedig Kövi Pál, a Four Seasons hotellánc alapítójának és az erdélyi konyha nagy rajongójának receptjeiből merített ihletett. A vendégek így már az advent időszakában megkóstolhatják többek közt a burduf körözöttet, a korpacibere levest vagy gulyás vetrecét is.



2020 októberében nyitotta meg kapuit Budapest belvárosában Magyarország első székely gourmet étterme, amely azóta nemcsak a fővárosiak, de a külföldi turisták egyik kedvenc vendéglátóhelye is lett egyben.

Ezzel megvalósult a csapat nagy álma, hiszen sikerült feltenni az erdélyi konyhát a nemzetközi porondra, amire korábban még nem volt példa. A stáb emellett történelmi áttekintést is ad a külföldi vendégeknek Székelyföldről, ami az étterem hitvallását is erősíti egyben.

A SZÉK dolgozói megtanulták, hogyan lehet az általuk megálmodott étkeztetést nagy sebességgel, ugyanolyan minőségben végezni, így a megnövekedett forgalmat is képesek kiszolgálni a komoly szervezettségnek köszönhetően. A konyhában használt alapanyagok egy része Erdélyből, székelyföldi kistermelőktől kerül beszerzése, és kizárólag az ősi receptek és a modern konyhatechnológia ötvözésével újragondolt, különleges magyar, erdélyi és székely gourmet fogásokat kínálnak.

Burduf körözöttől a céklás csokoládékrémig

A hiánypótló étterem séfje, Réti Sebestyén, aki korábban a Déryné Bistro, a Food Boutique és a Nad’or Boutique Bistro konyháját is vezette, most újragondolta az étlapot, amivel hamarosan találkozhatnak is majd a vendégek.

A korábban Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön is dolgozó séf Kövi Pál egykori profi labdarúgó, a Four Seasons alapítója és nagy erdélyi konyharajongó receptjeiből ihletet merítve alkotta meg a menüsört, amely tipikusan őszi és téli ételeket soroltat fel. A menüsor tervezésében partnere volt az étterem székelyudvarhelyi származású ügyvezetője, Varga Szidónia is, aki a neveltetéssel együtt kapta az székely hagyományokat és értékeket, ami a mai napig meghatározza mindennapjait.

Az étlap egyik legkülönlegesebb eleme a korpacibere leves túrógaluskával, ami egy speciális, de nagyon eredeti savanyítási eljárással készül teljesen természetes úton. Az étteremben mások mellett olyan modern köntösben tálalt székely ételeket kóstolhatunk advent időszakában, mint a burduf körözött puliszka lángossal, a fehérboros töltött káposzta, a gulyás vetrece vagy a pisztrángfilé, amit tárkonyos burgonya salátával tálalnak. Réti Sebestyén a desszertválogatásra is gondosan ügyelt: a vendégek céklás csokoládékrémből, szilvás pitéből és tökmagfagylaltból választhatnak.

Az ételek mellett Erdély, Magyarország és a Kárpát-medence minőségi borait is megtalálhatjuk náluk, emellett különleges zöldségpárlatokkal, pálinkával, hagyományos és ízesített erdélyi sörökkel is várják a vendégeket.

A székely gourmet étteremben egyébként egy másik újdonsággal, heti séfajánlattal is készülnek a közeljövőben. Sőt, várhatóan heteken belül fűtött teraszon is helyet tudnak majd foglalni a vendégek a fényárban úszó Andrássy úton.