Kihirdették a Winelovers Wine Awards eredményeit

    Tokaji és villányi borok bizonyultak a legjobbnak a 2. Winelovers Wine Awards nemzetközi borversenyen, amelynek eredményeit szombaton hirdették ki a budapesti Corinthia Hotelben megtartott Winelovers 100 Nagykóstolón.

    Közép-Európa és Magyarország legjobb borait három napon át tartó vakkóstolón választotta ki csaknem 70 borszakértő, köztük a világ legelismertebb szaktekintélyei, master of wine-ok, egy master sommelier, sommelier bajnokok és neves borkereskedők.


    A július 7-9-én megtartott borversenyre 14 országból érkeztek borok, a 65 borszakértőből és borászból álló zsűri pedig 19 országot képviselt – közölték a szervezők szombaton az MTI-vel.


    Az eredmények alapján 839 tétel közül 3 tokaji aszút és egy villányi vörösbort választottak a legjobbnak. A négy Grand Gold díjas tétel közül a legmagasabb pontszámot, 96/100 pontot a Pajzos 6 Puttonyos 2017-es Legend Aszúja és a Trifecta Szent Tamás 2017-es aszúja érte el.


    A szervezők ezen kívül több kategóriában is győztest hirdettek, így például a legjobb kékfrankosért járó díjat a Benedek Pince, a legjobb cabernet francért járó díjat a Villa Gyetvei Birtok vihette haza. A legjobb syrah készítője és a legtöbb aranyérmet elnyerő borászat a villányi Jammertal Borbirtok lett, amely így a Winery of The Year címet is megszerezte.


    Horvátországból nevezett a legjobb olaszrizling/grasevina készítője, a szlavóniai Enosophia; a legmagasabb pontszámot elért pinot gris-t az ukrajnai Bolgrad Pincészet készítette, a legjobb sauvignon blanc pedig Romániából érkezett, a bánáti Cramele Recasnak köszönhetően.


    A régió legjobb pezsgőjének a somlói Kreinbacher Birtok 2018-as Prestige Brut Magnum tétele bizonyult.


    A Winelovers kölcsönösen előnyös helyzetet teremt a borászatok, a kereskedők és a fogyasztók számára is. “Az eredményes borászatokat közvetlenül, személyesen és közvetetten, nemzetközi marketingtevékenység által is segítjük a nemzetközi szintű márkaépítésben” – idézték a közleményben Tábor Istvánt, a Winelovers alapító-tulajdonosát.


    Kiemelte, a júliusi szakmai expót, a Winelovers X-et követő kísérőesemény volt a szombati Winelovers 100, ahol 100 kiállító mintegy 300 borát kóstolhatta meg a közönség, és átadták Winelovers Wine Awards borverseny díjait is.


    Az eseményen debütált, az újságárusoknál már beszerezhető Winelovers100 – A 100 Legjobb Magyar Bor nyomtatott magazinban a legjobb eredményeket elért magyar tételekről tudhatnak meg többet a borrajongók.


    Az eredmények teljes listája a https://wineloverswineawards.com/2023-results linken böngészhető.