Kevés étteremben van vega kínálat, pedig hatalmas igény lett rá

A Falatozz.hu-n három év alatt 47%-kal emelkedett a vegetáriánus ételrendelések száma. 

A vegetarianizmus és vegán életmód trend lett, sokak számára pedig egyenesen új életstílust és gondolkodásmódot jelent. 2015-ben a Falatozz.hu ételrendelő portálon szereplő éttermek 14,4%-ánál volt vegetáriánus ételkategória, 2018-ban pedig 18,8%-ánál. Ez azt jelenti, hogy három év alatt 4,4%-kal nőtt a vega kínálat. Mindeközben az igény azonban sokszorosára nőtt: a vizsgált intervallumban (arányosítva, azaz beleszámítva, hogy három év alatt mennyivel többen rendelnek) 47%-kal nőtt a vegetáriánus rendelések száma az oldalon. Ez már nem elhanyagolható változás, hogy ennyivel többen választottak maguknak ebédet vagy vacsorát ebből az ételkategóriából.

Érdekes adat, hogy közben a klasszikus vegetáriánus pizzákból, mint amilyen a Margherita és a Quattro formaggi, szinte ugyanannyit rendeltek tavaly a Falatozz.hu-n, mint 2015-ben. A kínálat tehát nem követi eléggé a keresletet: jócskán lenne igény arra, hogy minden étterem bevezesse ezt a külön kategóriát az étlapján. Ugyanis az eredményekből kitűnik, hogy akik vega étrendet követnek, sokszor nem nézik át az egész kínálatot húsmentes fogások után kutatva, hanem ha látnak kifejezetten nekik szánt kínálatot, akkor abból fognak választani.

Szeretnénk több növényi alapú ételt enni, de csak ha finomak

Külföldön is érezhető ez a hullám: az amerikai Food & Wine magazin közölt egy felmérést, amely azt kutatja, hogy az emberek tényleg szeretik a növényi étrendet, vagy csak divatból fogyasztják. A végeredmény szerint valóban egyre többen szeretnének vega fogásokat enni. A kérdőívet kitöltők 34%-a fontolgatja, hogy 2019-ben növényi alapú ételeket fogyaszt majd. Ami ahhoz képest, hogy régen ez mennyire szegényes diétának számított, nagy változást mutat. A felmérés arra is rámutat, hogy az emberek csak akkor váltanának növényi étrendre, ha az finom. Hatalmas arányban, 80%-ban válaszolták azt a kitöltők, hogy az íz fontos szempont.

Nyakunkon a génmódosított növényi hússzelet

A modern gasztronómiai kultúrának köszönhetően nemrég elkészült a növényi összetevőkből készült vegán húspogácsa újabb, szójaalapú tesztverziója, amely minden eddiginél jobban utánozza a hús ízét. Ez az étel a szója mellett kókuszolajat, napraforgót, krumpliból származó növényi fehérjét, élesztőt, cellulózt és sok egyéb vegyületet tartalmaz. Amitől pedig a húshoz hasonlóan vérbőnek tűnik a növényi húspogácsa, az természetesen nem vér, hanem a leghemoglobin nevű vegyület hatása.