Kenyéráldás lesz ma a Mesterségek Ünnepén

    A több évszázados hagyományt felelevenítve a Mesterségek Ünnepén a mesterek díszes aratókoszorús felvonulással és kenyéráldással köszöntik ma Szent István ünnepét. A népviseletbe öltözött mesterek, zenészek és táncosok a budapesti Szent György térről indulnak 9 órakor a Szent István térre, ahol 9 óra 30 perckor ünnepélyes kenyéráldást tartanak.

    A Budavári Palotában a 33. Mesterségek Ünnepén mintegy ezer kézműves mester mutatkozik be. Az esemény idei kiemelt témája a lábbelikészítés, díszvendége pedig Japán. A ma záruló rendezvényen egész napos színpadi programok, mesterség-bemutatók és népi játszóházak várják a látogatókat. A Japán és Magyarország között 150 éve létesített diplomáciai kapcsolat évfordulója alkalmából a rendezvény díszvendége a távol-keleti ország. A japán mesterek segítségével a látogatók megismerkedhetnek a kimonókkal, legyezőkkel, japán lábbelikkel, kerámiákkal, a japán dobbal, a furosiki batyuval és a kokesi babával, megtanulhatnak japán ecsettel írni, papírt hajtogatni, megkóstolhatják a japán ételeket és italokat.


    Első alkalommal nyitotta meg kapuit a folkkocsma karaokéval, mesemondókkal, énektanítással és táncházzal. Kiállításon mutatkoznak be az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő közösségek, a matyók, a mohácsi busók és az idén a listára felkerült kékfestő műhelyek is. A rendezvényen keddig népzenészek, énekesek, mesemondók és néptáncosok lépnek színpadra. 


    A 33. Mesterségek Ünnepe kiemelt témája a lábbeli, ezen belül pedig a szegedi papucs, ehhez kapcsolódva kiállítások, divatbemutatók láthatók. Az érdeklődők elleshetik a cipészmesterek titkait és az is kiderül, hogyan értelmezik újjá a hagyományos lábbeliket kortárs, magyar cipőtervezőink. Érkeztek cipőkészítők többek között Izlandról, Spanyolországból és Törökországból, valamint bemutatkozik a világ legjobb cipésze címmel rendelkező mester is.