Kell egy kis kávészünet!

Állítsuk meg a pillanatot!
Leülni kicsit, időt szakítani egy kávéra, egy sütire, valakivel átbeszélni a világ dolgait, eszmét cserélni, olyan dolgok, amelyek szebbé teszik az életünket, amelyre mindannyiunknak szüksége van. A mindennapi életet fűszerezik meg ezek a pillanatok, fontos tehát, hogy ennek is igyekezzünk megadni a módját.


A kávészünet az egyik legmeghittebb pillanat, amelynek sok országban örömmel hódolnak, s amely lehet igazi énidő vagy éppen ellenkezőleg, közösségi élmény. Például Svédországban a „fika”, azaz a kávészünet szent és sérthetetlen. A kávészünet a skandináv országban egyébként lényegesen többet jelent, mint egy csésze kávé elkortyolgatása, vagy egy süti elfogyasztása, a társadalom minden szintjén, minden területén bevett szokás. A tízóraival szemben a kávészünet nem csupán egy meleg ital és a hozzá kapcsolódó étkek elfogyasztásáról szól, sőt még csak nem is arról, hogy egy kicsit kiléphetünk a munkából és szusszanhatunk egyet, hanem kapcsolódási lehetőség, tökéletes kommunikációs apropó is másokkal.


A kávé átvitt értelemben azt jelenti, hogy egy kicsit lazítunk, eltávolodunk picit a napi feszültségektől, és ezt csak támogatni tudja egy zamatos kávé és egy finom sütemény. A svédek ugyanis a világ kávéfogyasztási listájának élén állnak, így minden étkészlet fontos és elválaszthatatlan része a hozzáillő azonos mintájú kávéskészlet is. Hiszen időnk nagyrészében amúgy is munkahelyen, vagy jövet-menet ér bennünket a kávészünet, de az igazi élmény az mindenkinél az otthon kényelmében és meghittségében elfogyasztott kávé.


A svéd porcelán, a Fyrklövern elegáns Magic Garden kollekciója a legfinomabb földpát porcelánból készül és választékában mindent tartalmaz, amire egy kellemes kávézáshoz, vagy akár reggelihez, villásreggelihez, ebédhez vagy vacsorához szükségünk lehet. A kézzel festett, valódi platinaszegéllyel keretezett, jerikói lonccal és szagosbükkönnyel dekorált csodaszép szett a levegő hőmérsékletétől függetlenül igazi tavaszi, nyári hangulatot varázsol, fénnyel és örömmel tölti el használóit.


Egy igazi meghitt kávézáshoz tökéletes kísérő a Finn Schjöll és Anna Handell által tervezett virágmintás készlet, a kellemes kézben fogható csészéknek remekül áll az erős feketekávé vagy a könnyedebb tejeskávé is, a desszertestányéroknak pedig pompás dísze lesz az alábbi finomság.


Omlós csokoládékuglóf
Hozzávalók:
3 tojás
300 g porcukor
½ csésze kakaó
300 g búzaliszt
2 teáskanál sütőpor
2 teáskanál vaníliás cukor
125 g olvasztott vaj
1 dl tej
Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tojásokat a porcukorral habosra keverjük egy tálban, hozzáadjuk a kakaót, a búzalisztet, a sütőport és a vaníliáscukrot. Végül pedig a vajjal és a tejjel együtt kikeverjük. A masszát egy kivajazott, kilisztezett kuglófformába öntjük, majd kb. 35-40 perc alatt készre sütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd egy tányérra borítjuk, ízlés szerint dekoráljuk, porcukorral vagy gyümölcsökkel. Csodálatos lesz a kávéhoz!