Ingyenessé válik az iskolai közétkeztetés az alsó tagozatosok számára

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:
     Ingyenessé válik a közétkeztetés Oroszországban szeptember 1-től az általános iskolák alsó tagozatos tanulói számára, az erről rendelkező törvénymódosításokat vasárnap írta alá Vlagyimir Putyin orosz elnök.

    A módosított orosz élelmiszerminőségi és a közoktatási törvény értelmében az új tanév kezdetétől az alsó tagozatosoknak naponta legalább egy alkalommal meleg ételt kell kapniuk. Ebbe nem számíthat bele az étel mellé kapott meleg ital.


    A költségeket a szövetségi, a regionális és a helyi költségvetésből kell fedezni.


    Putyin aláírta azt a törvényt is, amelynek értelmében ezentúl az elsőszülött gyerek után is jár már az úgynevezett „anyasági tőke”, amelynek összegét a második gyerek esetében 150 ezer rubellel, 616 617 rubelre növelik. Az első gyerek után 466 617 rubel fizetendő.


    A rubel jelenleg mintegy 4,60 forintot ér.


    Az Oroszországban 2007-ben bevezetett „anyasági tőke”-program értelmében a második és az azon felül vállalt vagy örökbe fogadott gyerekek után az állam egyösszegű támogatást fizet. Ez az összeg a lakáskörülmények javítására, oktatásra, a hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi adaptációjára és integrációra vagy az anya magánnyugdíjalapjának növelésére fordítható. Az anyasági tőke összege eddig 453 ezer rubel volt.


    A törvény hatályát egyúttal 2026-ig meghosszabbították. Putyin korábban célként nevezte meg, hogy a termékenységi ráta – a szülőképes korú nőkre jutó gyerekek átlagos száma – 2024-re 1,7-re emelkedjen.