Idén is díjazták Magyarország legszebb konyhakertjeit

    Idén is díjazták Magyarország legszebb konyhakertjeit; az elismerések keddi, biatorbágyi átadóján az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a program az otthoni kertgazdálkodást népszerűsíti.

    Papp Zsolt György elmondta, a verseny célja, hogy a kertművelők munkáját elismerje, hozzájárulva ahhoz, hogy minél többen foglalkozzanak otthon konyhakert-műveléssel.


    Az országos kertszépítő verseny évek óta sok embert mozgat meg, emellett közösségépítő funkciót is ellát, ezért is segíti az Agrárminisztérium a program ismertségének, elismertségének növelését – tette hozzá.


    Közölte: a 2012-ben még csak 22 jelentkezővel indult programhoz 2015-től Magyarország minden megyéje csatlakozott és mára már 138 határon túli település is részt vesz a programban.


    A helyettes államtitkár fontosnak nevezte, hogy a családok idősebb és fiatalabb generációi a tudást átadva műveljenek otthon kerteket, saját kétkezi munkájukkal zöldséget és gyümölcsöt termelve. Úgy fogalmazott: az öngondoskodás nagy lehetőséget jelent a járványidőszakban is.


    Papp Zsolt György méltatta a program közösségépítő szerepét is, hiszen számos új kertbarát kör, civil szervezet és egyesület alakult, melyek a társadalomra is komoly hatást gyakorolnak.


    Sári Kovács Szilvia, a Magyarország legszebb konyhakertjei programigazgatója elmondta: idén 230 településről 1840 kerttel neveztek a versenyre, ami a tavalyi 378 település 2500 nevezéséhez képest nem jelentős visszaesés a járványhelyzet ellenére.


    A program eddigi történetében 15 642 nevezéssel 87 225 kertművelő tevékenykedett a kertekben, akiknek több mint a fele húsz év alatti volt – ismertette. Elmondta: sok óvoda, iskola és tavalytól már bölcsődék is csatlakoztak, és egyre több szociális intézmény vesz részt a programban, illetve hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő emberek által gondozott kertekkel is pályáztak.


    Tájékoztatása szerint idén minden kategóriában adtak át elismeréseket, és három életműdíjat is kiosztottak azoknak, akik már a negyedik alkalommal nyertek el országos minősítést.


    Sári Kovács Szilvia kiemelte: az indulók többsége a vegyszermentes kertművelést választja, ha mégis permetezésre kényszerülnek, egyre tudatosabban használják a megfelelő szereket, megfelelő dózisban. Így biztosítható, hogy minél egészségesebb zöldségféléket termesszenek – tette hozzá.


    A biatorbágyi rendezvényen Sári Kovács Szilvia bejelentette, hogy 2021-ben is megrendezik a versenyt „szorgalom, kitartás, hűség” jelmondattal.