Idén 3,6 milliárd forintot költ bérfejlesztésre a PENNY

A kompenzációs csomag 17 százalékos béremelést és bővített utazási hozzájárulást is tartalmaz

Jelentős, valamennyi belsős munkavállalójára vonatkozó bérfejlesztéssel kezdi az év első felét a PENNY. Hazánk egyik vezető kiskereskedelmi áruházlánca felelős munkáltatóként mintegy 3,6 milliárd forintot fordít a dolgozói fizetések korrekciójára. A gazdasági változásokhoz megfelelő mértékben igazított, 17 százalékig terjedő kompenzáció egy komplex juttatási csomag része.

A béremelést területi felosztás szerint, értékesítés, logisztika, központ és különböző szempontok alapján súlyozva átlagosan legfeljebb 17 százalékos mértékben hajtják végre 2023. április 1-jétől. A juttatási csomag többek között egy kibővített utazási hozzájárulást is kínál a munkatársak számára. A saját gépjárművel történő munkába járás költségeit a cég a hatályos kormányrendelet által meghatározott mértékben és adómentesen, 30 forint/ km összegben téríti meg. Emellett a meglévő juttatások mellett (cafeteria SZÉP-kártyán, osztályonként különböző teljesítmény-prémiumok) új tételként már nemcsak a távolsági, hanem a helyi közösségi közlekedési bérletek költségeihez is hozzájárul. Méghozzá 86 százalékos mértékben, ami a dolgozók nagyjából 40 százalékának utazási költségeihez járul hozzá.

Idén mintegy 3,6 milliárd forintot fordítunk bérfejlesztésre, beleértve a tavaly megállapított, rendkívüli prémiumok kifizetésére elkülönített összeg 2023. üzleti évre vonatkozó részét is. A mostani juttatási csomagunk a hazai piaci viszonyokhoz mérten kiemelkedő, és azt a vállalatunk tavalyi eredményeit, valamint a magyar munkaerőpiaci és a gazdasági helyzetet figyelembe véve állítottuk össze. Reméljük, munkatársaink továbbra is érzik, fontosak a vállalat számára és büszkék arra, hogy a magyarországi PENNY család tagjai. Örömmel vettük, hogy a PENNY vezetősége által előterjesztett juttatási csomagot a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szintén elfogadta, ezzel számukra is kedvező megállapodás született” – nyilatkozta Kazatsay Eszter, a PENNY magyarországi kommunikációs vezetője.

A legjobb magyar munkahelyek rangsorát >>>