Hamarosan befejeződik a nyírbátori Unilever-gyár fejlesztése

    Idén nyáron fejeződnek be az Unilever Magyarország Kft. nyírbátori háztartás-vegyipari gyárának első körös, ötmilliárd forint értékű bővítési munkálatai – közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság pénteken az MTI-vel.

    Közleményükben emlékeztettek, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Alberto di Leo, a vállalat ügyvezetője tavaly áprilisban jelentette be, hogy az Unilever harmadával bővíti az üzem alapterületét. A beruházás eredményeként az egység termelési kapacitása mintegy a negyedével, a foglalkoztatottak létszáma pedig közel tíz százalékkal nő.


    A saját erőből finanszírozott beruházás keretében a brit-holland anyavállalat stratégiai fontosságú európai üzeme 2020-tól 2022-ig egy 11 ezer négyzetméteres csomagolócsarnokkal, hat új gyártósorral és egy nyolcezer négyzetméteres, korszerű, automatizált magasraktárral bővül. A bővítést követően a nyírbátori üzem lesz globálisan a vállalatcsoport második legnagyobb hatékonysággal működő háztartás-vegyipari gyára, továbbá itt készül majd az Unilever a régióban forgalmazott háztartás-vegyipari termékeinek 90 százaléka is – áll a közleményben.


    A jelenleg zajló beruházás során újrahasznosították az 54 régi, lebontott ipari épület maradványait, a környezetvédelem jegyében az itt előállított műanyag csomagolóanyagok hetven százalékát újrahasznosított forrásból szerzik be, a szennyvizet újra felhasználják és tisztítják, a villamos energiát pedig 2021-től száz százalékban megújuló energiaforrásból nyeri az üzem.


    A nyírbátori, a veszprémi és a röszkei gyáraiban közel 1500 munkavállalót foglalkoztató Unilever Magyarország Kft. 2020-ban 95,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ezen belül a belföldi értékesítés nettó árbevétele 65,1 milliárd forintot, az exportértékesítés nettó árbevétele pedig 30,1 milliárd forintot tett ki. Az adózás előtti eredményük megközelítette a 3 milliárd forintot.


    A fogyasztási cikkeket gyártó és forgalmazó Unilever-vállalatcsoport, amely 69 ország több mint 300 gyárában állít elő késztermékeket, 51 milliárd euró értékű forgalmat bonyolított le 2020-ban – olvasható a közleményben.