Fertőzött vetőburgonya érkezett Hollandiából

    Fertőzött vetőburgonya érkezett Hollandiából két somogyi céghez, de sikerült megakadályozni a baktérium továbbterjedését – közölte a honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.

    A tájékoztatás szerint összesen több mint 50 tonna burgonyát kellett megsemmisíteni. A kapcsolatot a holland hatóságokkal is fölvették, hogy megtalálják a fertőzés eredetét.     A burgonya baktériumos hervadását és barna gumórothadását okozó baktérium egyre gyakrabban bukkan föl Magyarországon, ezért a megyei kormányhivatalok rendszeresen vizsgálják a termőterületeket, a forgalmazó- és tárolóhelyeket, valamint a felszíni vizeket. A vizsgálatok számát idén 30 százalékkal emelték, és ellenőrzik az EU-tagállamokból érkező burgonyaszállítmányokat is – írták.

    A károk mérséklése érdekében a Nébih szorgalmazza az együttműködés erősítését és a folyamatos kapcsolattartást a termelőkkel – olvasható a közleményben.