Felértékelődött az élelmiszeripar szerepe

    Az elmúlt hónapokban, a veszélyhelyzetben felértékelődött a hazai élelmiszeripar szerepe, nemzetbiztonsági érdek, hogy az élelmiszerellátás jellemzően magyar forrásból történjen – jelentette ki Nagy István agrárminiszter csütörtökön Veszprémben, miután meglátogatta az Unilever veszprémi jégkrémgyárát.

    A miniszter hangsúlyozta, hogy ez feltételezi az élelmiszeripar fejlesztését is. Ezért is dolgozták ki az élelmiszeripari támogatási programot, amelyre a kormány 8 milliárd forintot különített el.


    A fenntarthatóság, a környezettudatosság és az élelmiszeripari termelés korszerűsítése, amelyet stratégiai partnerségben valósít meg a nagyvállalatokkal, szerepel az agrártárca legfontosabb célkitűzései között – mondta Nagy István.


    Megjegyezte: a rászorulók is részesülnek a nagyvállalatoknak nyújtott támogatásból. Annak feltétele, hogy a cégek a támogatásuk 10 százalékát kitevő összegű adományozási szerződést kössenek a Karitatív Tanács valamelyik tagszervezetével vagy a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel.


    Bár a kérelmek beadási ideje lejárt, a tervek szerint újra meghirdetik ezt a lehetőséget augusztus végén – tette hozzá.


    A miniszter szólt arról, hogy az Unilever három hazai gyára 1991 óta több mint 200 millió eurós beruházást valósított meg.


    Alberto Di-Leo, az Unilever magyar-horvát-bosnyák-szlovén üzletének vezetője elmondta, az Unilever számára Magyarország kiemelt közép- és kelet-európai központ.


    Az Unilever Magyarország Kft. a magyar, szlovén, horvát és boszniai menedzsment folyamatok központja is, így mintegy 20 millió fogyasztó ellátásáért felel – fűzte hozzá.  


    Veszprémben a tengerentúlra is gyártanak többek között Magnum jégkrémet, a röszkei gyárban egyebek mellett Knorr levesporokat, a nyírbátori üzemben pedig fertőtlenítőket, öblítőket – mondta.
    Tájékoztatása szerint az Unilever Magyarország Kft., amely a globális Unilever hazai leányvállalata, 2019-ben 9 százalékkal 116,9 milliárd forintra növelte nettó árbevételét, az adózás előtti eredménye meghaladta a 2 milliárd forintot.


    A vállalatcsoport 69 ország több mint 300 gyárában állít elő késztermékeket, 52 milliárd euró forgalmat bonyolított le 2019-ben.


    Soós András veszprémi gyárigazgató jelentősnek nevezte stratégiai együttműködésüket az agrártárcával.


    Közölte: a veszprémi jégkrémgyárban szezontól függően mintegy 650 ember dolgozik, 500 féle jégkrémből 70 millió litert gyártanak évente. 

      Mint mondta, a járványhelyzet következtében 2020 első hónapjaiban, a nem otthoni fogyasztásra szánt termékek esetében kiesés történt, nem állt le a gyártás, de szigorodtak a biztonsági szabályok.


    Kiemelte: az elmúlt fél évtizedben jelentős automatizálás történt a gyárban, korszerűsödtek a gyártósorok.