Egy vidéki hipermarketet és három szupermarketet modernizált a SPAR mintegy 3,3 milliárd forintból

A kiskereskedelmi vállalat a közel húszéves dunaújvárosi INTERSPAR áruházát és három – szentendrei, nyírbátori és tamási – szupermarket üzletét újította meg, összesen mintegy 3,3 milliárd forintból. A tavasszal újranyitott üzletek az otthonos, ugyanakkor modern vásárlói élményt kínálják: a különleges igényeket is figyelembe vevő kibővített áruválasztékkal, önkiszolgáló pénztárakkal, kényelmi termék kínálóval és a SPAR to Go szendvics és saláta választékával fogadják a vásárlókat.

„A települési és a vonzáskörzetekben megmutatkozó vásárlóerő-növekedésre figyelve és a folyamatosan változó vásárlói elvárásokat szem előtt tartva alakítjuk a frissen korszerűsített üzleteink profilját, megjelenését és termékpalettáját. Így tettünk a dunaújvárosi INTERSPAR hipermarket, illetve a szentendrei, nyírbátori és tamási szupermarket esetében is. Összesen csaknem 3,3 milliárd forintos beruházás keretében újult meg négy áruház. Mindegyikben bővült a speciális igényeket is kielégítő árukínálat, mindenhova enjoy. kényelmi termék hűtőket, és önkiszolgáló kasszákat telepítettünk.” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

Úttörőként a SPAR Magyarország honosította meg hazánkban a hipermarket-formátumot. Az első INTERSPAR 25 évvel ezelőtt nyílt meg Győrben, ma már 34 üzlet szolgálja ki a vásárlói igényeket országszerte. Az üzletformátum sikerét a széles árukínálat, a többletszolgáltatások, a jó megközelíthetőség, a családbarát megoldások és a folyamatos modernizáció alapozta meg. Ennek jegyében korszerűsítették a 2002-ben átadott dunaújvárosi INTERSPAR áruházat is, amit az egyre dinamikusabban növekvő helyi és regionális vásárlóerő és a változó vevői igényeknek történő megfelelés indokolt. A megyei jogú város Béke körút 2. szám alatti hipermarket áruházát közel 1,8 milliárd forintból újították meg. A 2020. április 2-án újranyitott üzlet eladóterének egészét modernizálták, a még vonzóbb és szebb homlokzati megjelenés mögött az aktuális koncepció szerinti belsővel találkozhatnak a vásárlók. A tágasabb érzetű elrendezés – benne új csemegepult-arculattal és látványpékség-koncepcióval – alacsony bútoros zöldséges és pékáru-részleget is jelent, illetve az eladótér berendezéseinek teljes cseréjét. Az új hűtők mellett új állványzat, polcrendszer és bútorzat került az áruházba, átalakították a kasszasort – önkiszolgáló pénztárakat is telepítve –, illetve az enjoy. kényelmi élelmiszer-termékek elhelyezéséről szintén gondoskodtak. Az újranyitott hipermarketben 75 munkatárs segíti a vevők kiszolgálását. A vállalat energiatakarékos és környezetkímélő technológiák kiépítésével biztosította a hűtést és fűtést, illetve a világítást.

Nyírbátor város és vonzáskörzetének lakói hasonlóképpen április 2-tól látogathatják ismét az Eduárd utca 13. szám alatti, 563 millió forintból korszerűsített szupermarketet, amelyben 26 munkatárs gondoskodik a kiszolgálásukról. Az átépített bejárati homlokzattal rendelkező üzlet belső elrendezését megváltoztatták, így a tágasabb térérzetet biztosító eladótérben teljesen új belsővel és bútorzattal – állványokkal, polcokkal, berendezésekkel – találkozhatnak a vásárlók. A beltér a SPAR legújabb koncepciója szerinti kialakítást kapott: áttekinthetőbb pékség fogadja a vevőket, amelyhez a kényelmesebb vásárlást elősegítő, alacsony bútorokkal berendezett zöldség-gyümölcs- és pékáru-részlegen keresztül lehet eljutni. Az üzletbe enjoy. kényelmi termékeket kínáló hűtőpultot telepítettek, valamint a pultsoron egy SPAR to Go-nak is helyet biztosítottak. A korszerűsített üzletben LED–lámpa- és csökkentett fogyasztású hűtésrendszer biztosítja az alacsony energiafelhasználást, a vásárlást pedig önkiszolgáló pénztárak gyorsítják.

A Szentendre Pap-szigeti városrészénél álló, Ady Endre út 24. szám alatti, 601 millió forintból modernizált szupermarketet ugyancsak április 2-től vehette birtokba a vásárlóközönség. Az áruház homlokzata megszépült, a parkolóját felújították. Az átfogóan újjávarázsolt belső tér komfortosabb vásárlói élményéről olyan átalakítások gondoskodtak, mint az alacsony bútorzatú, megújult külsejű csemegepult és pékáru-osztály, a modernizált koncepciójú látványpékség és az új hűtőbútorok. Az enjoy. kényelmi termékhűtő telepítése mellett az üzlet kiszolgálópult sorában egy SPAR to Go-t is kialakítottak. Mint minden felújításkor, itt is energia- és környezetbarát hűtési, világítási technológiákat építettek be. Az önkiszolgáló kasszákkal is ellátott szentendrei, Pap-szigeti szupermarketben 27 munkatárs gondoskodik a vásárlók minőségi kiszolgálásáról.

A tamásiak és a környékbeliek bevásárlását teszi kényelmesebbé és gyorsabbá március 26-tól a Garay utca 1-3. szám alatti modernizált SPAR szupermarket. A 243 millió forintos átalakításnak köszönhetően a bejáratot megújították, az áruház eladóterét felújították: az üzletbelsőbe új csemege-kiszolgálópult és látványpékség került, illetve egy új grillpult is helyet kapott az üzletben. A pékáru- és a zöldség–gyümölcs-részleget könnyebben áttekinthető, alacsony bútorokkal rendezték be. A vásárlókat új önkiszolgáló pénztárgépek segítik, a színvonalas kiszolgálásukról pedig 20 áruházi dolgozó gondoskodik. A tamási fejlesztés során környezeti fenntarthatósági szempontok is érvényesültek: például a világítást energiabarát LED-technológiával oldották meg.