Egri és soproni bor nyerte el a Magyar Borszakírók Körének nagydíját

Az egri és a soproni borvidék egy-egy borának ítélte oda a Magyar Borszakírók Köre a Magyar Bor Nagydíj 2018 elismerést – jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón a debreceni Déri múzeumban.

    A Magyar Borszakírók Köre harmadik alkalommal állította össze a hazai borok Super 12 listáját, és az azon szereplő tételek közül választották ki a Magyar Bor Nagydíj 2018 nyerteseit.
 

   Az elismerést az egri Tóth Ferenc Pincészet 2016-os Egri leányka superior és a fertőrákosi Luka Pincészet 2015-ös Kékfrankos borának ítélték.
  

  Kosárka József, a Magyar Borszakírók Körének elnöke, nemzetközi borakadémikus különlegesnek nevezte a Super 12 versenyt, amelynek keretében a borszakírók először több fordulón át leadott szavazataikkal rangsorolják az elmúlt öt évjárat olyan borait, amelyek kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesek.
 

  A debreceni Déri Múzeum szombaton harmadik alkalommal ad majd helyet a borbemutatóval egybekötött díjátadó gálának, ahol a díjazottak átvehetik az okleveleket – jelezte Angi János múzeumigazgató. 
  

  Az idei rendezvényen 11 borvidék 19 pincészetének csaknem 60 borát lehet megkóstolni.
  

  A rendezvényen jelen lesz a Holdvölgy (Mád), a Tornai Pincészet (Somló-hegy), a Káli Kövek Pincészet (Szentbékkála), a Tóth Ferenc Pincészet (Eger), a Gallay Kézműves Pince (Nyékládháza), a Kovács Nimród Winery (Eger), a Dobosi Pincészet (Szentantalfa), a Szászi Birtok, (Szent György-hegy), János van Beöthy (Csobánc-hegy), az Eszterbauer Pincészet (Szekszárd), a Thummerer Pincészet (Noszvaj), a Bock Pince (Villány), a Mészáros Borház (Szekszárd), a Gere Attila Pincészet, (Villány), a Balla Géza Pincészet (Arad), Luka Pincészet (Fertőrákos), a Stumpf Pincészet (Eger), a St. Andrea Pincészet (Eger) és a Schieber Pincészet (Szekszárd).