Csökkentek az élelmiszerárak júliusban

    Júliusban már a második egymást követő hónapban csökkentek globálisan az élelmiszerárak havi összevetésben.

    Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) számításai szerint a júliusi árindex 123 pont lett, 1,2 százalékkal (1,5 ponttal) alacsonyabb a júniusinál, de még mindig 31 százalékkal (29,1 ponttal) magasabb az egy évvel korábbinál.


    A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.


    Júliusban a szemestermények árindexe júniushoz képest 3 százalékkal (3,8 ponttal) 125,5 pontra mérséklődött, de 29,6 százalékkal (28,6 ponttal) volt magasabb tavaly júliushoz képest. A terménycsoporton belül havi összevetésben júliusban a kukorica ára csökkent a legjelentősebben, 6 százalékkal az argentin gabonatermés hozamával kapcsolatos kedvezőbb kilátásokra, illetve amiatt, mert várhatóan több gabonát takarítanak be idén az Egyesült Államokban.


    A növényi olaj árindexe 1,4 százalékkal (2,2 ponttal) 155,4 pontra, öthavi mélypontra süllyedt, elsősorban a szója-, a repce- és a napraforgóolaj árának a csökkenésére.


    A tejtermékek árindexe 2,8 százalékkal (3,4 ponttal) 116,5 pontra süllyedt, különösen a vaj ára esett az importkereslet mérséklődésére.


    A cukor ára júniusban 1,7 százalékkal nőtt, a negyedik egymást követő hónapban emelkedett, míg a hústermékek árindexe stagnált kilenc hónap drágulás után.


    Az átfogó árindex tavalyi átlaga 97,9 pont, három éve a legmagasabb volt, 3,1 százalékkal meghaladta a 2019. évit, de több mint 25 százalékkal alacsonyabb volt a 2011. évi történelmi csúcsnál.