Bemutatták a Digitális Élelmiszeripari Stratégia keretrendszerét

    Az élelmiszeripar az egyik legnagyobb feldolgozóipari ágazatnak számít Magyarországon folyamatosan javuló eredményességgel, ráadásul az ágazat még a koronavírus-járvány idején is tudott növekedni, amit a digitalizáció csak még tovább ösztönözhet – mondta Bognár Lajos, országos főállatorvos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára a 34. Digitális Jólét Fórumon.

    Az AM közleménye szerint a március 18-án online tartott fórumon mutatták be a Digitális Élelmiszeripari Stratégia elkészült helyzetelemzésének és javasolt intézkedéseinek részanyagait.


    A közlemény szerint a helyettes államtitkár rámutatott, hogy az élelmiszergazdaság egy nagyon összetett rendszer, amelyet nemcsak sok tényező befolyásol, de rengeteg kihívásnak is meg kell felelnie. Kiemelte, a magyarországi élelmiszeripar egy sikeres ágazat és növekedése tovább folytatódhat, hiszen a jövőben a vidékfejlesztési programban a korábbi uniós ciklushoz képest háromszor akkora fejlesztési keretre, mintegy 750 millió forintra pályázhatnak majd az élelmiszeripar szereplői.


    A közlemény idézte Gál András Leventét, a Digitális Jólét Program szakmai vezetőjét, aki elmondta, a digitalizáció kapcsán széles társadalmi összefogásra van szükség, hiszen csak így lehet felvenni a versenyt a piac fajsúlyos szereplőivel. Kiemelte, hogy a Digitális Élelmiszeripari Stratégia előkészítésében az Agrárminisztérium és a Digitális Jólét Program mellett a hat hónappal ezelőtt megalakult a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ) is részt vett. Hozzátette: a digitalizációs stratégiák kialakításakor azt kell szem előtt tartani, hogy tiszta adatból, hasznos robotok segítségével és érthető hálózatok közreműködésével tudnak csak hatékony irányítást és újszerű ügyfélélményt elérni.


    A közleményben felidézték, hogy Nagy Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkára a rendezvényen a köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy az élelmiszeripar fejlesztésénél elsődleges cél az ellátásbiztonság, hogy jó minőségű, megfizethető, hazai élelmiszerek kerülhessenek minden család asztalára. Ennek elérését segítik a digitális fejlesztések és eszközök, amelyeknek köszönhetően jelentősen növelhető a gyártás hatékonysága is.


    A fórumon a stratégia keretrendszerének bemutatása mellett, az Állatorvostudományi Egyetemen működő Digitális Élelmiszerlánc Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Intézet munkájáról, továbbá a logisztika és az élelmiszeripar kapcsolatáról is hallhattak a résztvevők – olvasható az AM közleményében.