Befejeződött a Hell szikszói hároméves beruházási programja

A Hell Energy Magyarország Kft. harmincegyezer raklap befogadására alkalmas, teljesen automatizált magas raktárának keddi átadásával lezárult az energiaitalt gyártó cég szikszói hároméves beruházási programja.

    A magyar tulajdonú cég csaknem 30 milliárd forintot költött fejlesztésekre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen három év alatt, az elmúlt nyolc évben pedig összességében mintegy 220 millió euró értékben fektetett be a térségben, ezzel több mint 600 új munkahelyet teremtve, így már csaknem ezer embert foglalkoztat. 

    A keddi csarnokátadáson Csereklye Barnabás, a társaság ügyvezetője kiemelte, hogy a Hell Energy márka 2006-os piacra lépése után négy évvel már piacvezető pozíciót szerzett az országban az energiaitalok gyártásában. A vállalat 2011-ben saját töltőüzemet épített, ahová először alumínium italdobozok töltésére alkalmas gyártósort telepítettek, majd később egy pet palack töltősorral bővítették.

    A 2016-ban indult és most lezárult hároméves beruházási programot ismertetve elmondta: 2017 nyarára megépült Magyarország első alumínium italdobozgyára. Tavaly adták át a cégcsoport harmadik fémdobozos töltősorát, amellyel megduplázták gyártókapacitásukat, így már napi 4,5 millió darab energia- és üdítőitalt állítanak elő a szikszói üzemben.

    A fejlesztések részeként a megnövekedett gyártókapacitás megkövetelte, hogy a cég a logisztikai központját is folyamatosan bővítse, tavaly év végére felépült a 30 méter magas, 31 ezer darab raklapos készáru tárolására alkalmas, teljesen automatizált magasraktár, a töltőüzemet az alumínium italdobozgyárral összekötő szállítópálya-rendszer és befejeződött a raktár állványrendszerének összeszerelése.  

    A harmincmilliárd forintos beruházást a kormány hétmilliárd forinttal támogatta.
 

   A nyilvános cégadatok szerint a Hell-csoport nettó árbevétele 2017-ben   33,77 milliárd forint, adózott eredménye 2,33 milliárd forint volt, míg az előző évet 27,94 milliárd forintos árbevétellel és 1,27 milliárd forint nyereséggel zárta.

https://miazablogger.hu/2019/02/12/robottal-avatta-fel-automata-magasraktarat-a-hell-energy/