Balássy Betty és Varga Feri nem fér meg együtt a konyhában



Az énekes házaspárnak régóta fontos az egészséges táplálkozás


Varga Feri és Balássy Betty életét alaposan átírta a koronavírus-járvány. Koncertek és fellépések hiányában Feri asztalosként kezdett dolgozni, Betty pedig belekezdett a régóta halogatott fogyókúrába: eddig 10 hét alatt 13 kilótól szabadult meg.



A két művész életét alaposan megnehezítették a járvány miatt kiszabott korlátozások, de ami rájuk jellemző, hogy mindenből kihozzák a legjobbat, azt most is igyekeztek megtartani

„A súlyommal a küzdelem régi eredetű dolog. A gyerekek után nem sikerült visszaváltoznom, az évek alatt szépen feljöttek a kilók, amit leadni mindig nagyon küzdelmes dolog. Így csináltam a Facebookon egy csoportot, ahova sok nő – sőt férfi is – belépett már. Olyanok, akik eddig nem tudtak sikeresen végigcsinálni egy fogyókúrát, vagy, ahogyan nekem is, egyik fogyás eredménye sem volt tartós” – meséli Balássy Betty, aki szerint a fogyás egy örökös küzdelem, olyan, mint egy túra: hegyre fel és hegyre le. De, ahogy minden túrának, úgy a fogyásnak is megvannak a szépségei.

„Engem most az visz előre, hogy ez a Facebook közösség egy igazi motiváló csoport lett. Húzzuk egymást, hetente „mérlegelünk”, és nem csak a fogyási, hanem az étkezési tanácsokat is megosztjuk egymással” – mondja az énekesnő.

Szüttyögés és helyhiány a konyhában

A házaspár az Ízvarázsló forgatásán is olyan ételt készített, ami büntetlenül fogyasztható, nem csak Betty számára, hanem Ferinek is, aki évek óta cukorbetegséggel küzd. A pár olívás-fokhagymás spagettit és csokis varázsszeletet készített, de azt is elárulták, hogy otthon adódnak gondok a konyhában.

„Mi soha nem főzünk együtt, mert nem tudunk megmaradni egymás mellett a konyhában. Mindig mást csinálunk. Feri inkább a húsos-főzős, én pedig inkább sütős vagyok. Neki teljesen más elképzelése van a főzésről és a sütésről, mint nekem. Engem inkább idegesít, hogy beleszól ebbe-abba, de nyilván őt meg az zavarja, hogy én még csak a hagyma felvágásával szüttyögök, amikor ő már rég máshol tartana” – mondja mosolyogva Betty.

„Szinte elbotlunk egymásban, folyton kerülgetjük a másikat. Bár lehet az lenne a megoldás, ha nagyobb lenne a konyhánk” – teszi hozzá, szintén nevetve, Feri.

Betty tésztás, Feri lekváros

Az viszont jól működik a házaspár között, hogy ki, mikor tevékenykedik a konyhában. „Erre nem kell külön beosztást készítenünk. Feri reggel elmegy dolgozni és csak este jön haza, így napközben én főzök. Hétvégén meg, ha van ideje és kedve, akkor összedob egy jó marhapörköltet, vagy ha az idő engedi, akkor grillezünk a kertben” – meséli Betty, aki elárulta, hogy neki a tészták a gyenge pontjai, Feri pedig a lekvárokért van oda.

„Csak azóta, amióta cukorbeteg lettem. Alapból nem vagyok édesszájú, de amióta olyan lekvárokat, dzsemeket kóstolok, amiben nincs cukor, hanem csak a gyümölcs valódi íze érvényesül, azóta rajongok értük. Cukorbetegként nekem nagyon fontos az egészséges táplálkozás. Soha nem is volt előítéletem az alternatív alapanyagokkal szemben, és nekem kifejezetten hasznos, ha csökkentett szénhidráttartalmú ételekkel táplálkozok” – árulta el Varga Feri az Ízvarázsló forgatásán.

A házaspár azt is elmondta, hogy mindhárom gyerekük szereti, amiket főznek nekik. Nem veszik észre a különbséget a hagyományos ételek és az egészséges alternatívák között. Igaz, a szülőknek ehhez egy jól bevált trükkjük is van: nem mondják meg nekik, hogy mit ettek.

Az Ízvarázsló epizódja Varga Ferivel és Balássy Betty-vel már látható a D-Life YouTube csatornáján.