Az élelmiszeripar az egyik leginnovatívabb ágazat

    Az élelmiszeripari ágazatnak napjainkban nem csak a rendkívüli körülmények között kell helytállnia, de a váratlan helyzetekre is reagálnia kell – jelentette ki Nagy István agrárminiszter csütörtökön, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet 50 éves jubileumi oklevélátadó ünnepségén.

    Az Agrárminisztérium csütörtökön kiadott közleménye szerint a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország élelmiszer-ellátása a kihívások ellenére is folyamatosan biztosított, “kétszer annyi élelmiszert tudunk előállítani, mint amennyire szükségünk van”.


    A tárcavezető rámutatott: a magunk mögött hagyott időszakban jelentősen nőtt az élelmiszeripari ágazat támogatottsága. Hozzátette, sikeres csak akkor lehet a terület, ha megfelelő képzettségű és elhivatott munkaerő is rendelkezésre áll. Az elmúlt öt évtized világosan megmutatta, hogy élelmiszeripari szakembereink munkája  megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen – hangsúlyozta.


    Nagy István kiemelte, a magas színvonalú, versenyképes tudást biztosító oktatás alapköve a sikeresen működő élelmiszerláncnak. Ebben  kiemelkedő szerepe van a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetnek, amely az ország egyetlen olyan felsőoktatási intézménye, ahol a képzési rendszer átfogja az élelmiszermérnök képzés teljes körét, és önálló doktori programmal is rendelkezik  – tette hozzá.


    A miniszter köszönetet mondott az aranydiplomájukat átvevő szakembereknek, “mert a 21.század versenyét csak úgy tudjuk megnyerni, ha az elődök által lefektetett biztos alapokra építünk, és képesek vagyunk a megújulásra” – zárta beszédét.


    Az ünnepségen együttműködési megállapodást kötött egymással a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A partnerség célja, hogy a felek közös oktatási-kutatási projekteket valósítsanak meg, továbbá a szakmai előremenetel érdekében együttesen mozgósítsák tudásbázisukat és kapcsolatrendszerüket.