A versenyhivatal eljárást indított a Regenera ital gyártójával és forgalmazójával szemben

Fake news stamp.

     A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Regenera revitalizáló és másnaposság elleni ital gyártójával és forgalmazójával, az SSHS Group Kft.-vel, valamint a Regenera Hungary Kft.-vel szemben, mert reklámjaik vélhetően megtévesztették a fogyasztókat – közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.

    A közlemény szerint a versenyhivatal úgy véli, hogy a cégek országos tévéreklámokban, illetve az interneten az üdítőitalt olyan egészségre ható állításokkal népszerűsítették, amelyek valószínűsíthetően nem felelnek meg az élelmiszerekre irányadó ágazati szabályoknak.


    Hozzátették: az élelmiszer-reklámozásra vonatkozó rendelkezések áthágásával a két cég feltehetően megtévesztette a fogyasztókat a termék egészségre gyakorolt hatásait illetően.  


    A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti azt, hogy a vállalkozás a szabályok megsértését ténylegesen elkövette, a tények tisztázására három hónap áll a cégek rendelkezésére – közölték.