A közétkeztetés nem tömegétkeztetés

    A közétkeztetés nem tömegétkeztetés, nem azt jelenti, hogy valamilyen táplálékot juttatunk el a gyerekeknek, a kórházaknak, vagy a munkahelyeknek, hanem azt, hogy minőségi ételekhez juthassanak hozzá megfizethető áron – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára pénteken, Budaörsön.

    Tuzson Bence a Közétkeztetési szakácsverseny 2020-2021 elődöntőit lezáró sajtótájékoztatón arról beszélt, fontos, hogy legyenek olyan események, amelyek a közétkeztetés minőségét képesek javítani.


    Fontos az egészséges étkezés, fontos, hogy a gyermekeink finom ételeket kapjanak, és olyanokat, amelyektől egészséges felnőtté válnak – tette hozzá az államtitkár.
    Hasznosak az ilyen versenyek, mert gyarapítják a minőségi ételek elkészítéséhez szükséges tudást, és a résztvevők jobb ételeket tudnak majd készíteni – mondta.


    Az államtitkár közölte: tíz évvel ezelőtt 28 milliárd forintot költött a magyar kormány közétkeztetésre, ma ez 87,5 milliárd forint. Hozzátette, az állami támogatás segítségével a gyermekek, az óvodások zöme, az iskolások jelentős része már ingyen juthat közétkeztetéshez.


    Még két tennivalója van a kormányzatnak – folytatta -, el kell érni, hogy több magyar alapanyagot használjanak fel a közétkeztetésben, valamint támogatni kell a magyar gazdákat abban, hogy folyamatosan jó termékeket tudjanak szállítani, mert az ellátásbiztonság is fontos.


    Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke, a rendezvény szakmai védnöke elmondta: a hivatal a termőföldtől az asztalig kíséri végig a magyar termékeket, amelyek jó minőségűek és biztonságosak.