A beporzó rovarok állományának csökkenése a biológiai sokféleség csökkenésén túl jelentős élelmezési problémákat is felvet
A beporzó rovarok állománya világszerte drasztikusan csökkent az elmúlt évtizedekben, főként az élőhelyek gyors átalakulása és az intenzív mezőgazdasági művelés miatt. Mindez a biológiai sokféleség csökkenésén túl jelentős élelmezési problémákat is felvet, kultúrnövényeink beporzását ugyanis jórészt e rovarok végzik, összességében pedig az emberiség élelmének 30-35 százaléka függ munkájuk sikerétől. Védelmük fontosságára és lehetőségére a március 10-i Beporzók Napja kapcsán hívjuk fel a figyelmet.
Szakértők szerint a beporzókat érintő globális válságot többek között vegyes vadvirágos sávok telepítésével lehetne enyhíteni, melyek az eltérő virágzási időszak révén táplálékbázist és alacsonyabb zavarást biztosíthatnának az egyébként homogén agrártájakon.
Arról azonban Közép-Kelet-Európában különösen keveset tudunk, hogy a vadvirágos sávok térbeli elhelyezése, tájban való megjelenése, faji összetétele, kora és virágzási időpontja pontosan miként hat a beporzó közösségekre. Jelen pillanatban tehát az is kérdéses, hogy ezzel a módszerrel pontosan milyen hatékonysággal tudunk tenni a beporzók védelméért.
E kérdések tisztázása érdekében az Ökológiai Kutatóközpont Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport és a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet szakemberei két magyarországi helyszínen végeztek részletes összehasonlító elemzéseket, melynek keretében heterogén és homogén agrártájakon is megvizsgálták, hogy miként befolyásolja a beporzók jelenlétét az egybefüggő vadvirágos mezők és a különálló virágos sávok telepítése. A vadvirágos területek állapotát, valamint a különböző vadméh-, zengőlégy- és lepkefajok megjelenését a telepítést követően több éven át vizsgálták.
„Kiderült, hogy a telepített vadvirágos területek a talajban lévő magokból további fajokkal is kiegészültek, a növények terjeszkedése és növekvő fajgazdagsága pedig a várakozásoknak megfelelően elősegítette a beporzó-közösségek gyarapodását is. Azt is megállapítottuk, hogy a vadvirágos területek a vadméhek számára a homogén (nagyrészt szántókat tartalmazó) területen különösen vonzóak voltak, ám egyedszámuk és fajgazdagságuk minden területen évről évre és évszakról évszakra nőtt” – emelte ki Bihaly Áron predoktor, aki Dr. Sárospataki Miklós tanszékvezető egyetemi docens és Dr. Kovács-Hostyánszki Anikó tudományos főmunkatárs témavezetésével végezte doktori kutatásait a MATE-n és az Ökológiai Kutatóközpontban.
A kísérletek alapján a kutatók arra következtettek, hogy a vadvirágos területeket mindenképpen érdemes több éven át fenntartani, azok telepítésekor pedig minél inkább törekedni kell a vadvirágok fajgazdagságának maximalizálására. Mindez abban is segít, hogy a teljes szezonban folyamatosan legyen a területen legalább néhány virágzó növényfaj, ami képes kielégíteni a beporzók szükségleteit.
A hatékonyabb védelem érdekében tehát a kutatók változatos őshonos magkeverékek használatát szorgalmazzák, továbbá olyan kezelési technikákat javasolnak, amelyek segítenek meghosszabbítani a virágzási időszakot. Eredményeik alapján a telepítéshez főleg olyan növényeket érdemes választani, amelyek a beporzók számára kritikusnak számító középnyári időszakban virágoznak.
