2,4 százalékkal kevesebb sör fogyott az első fél évben

    Csökkent Magyarországon a sörfogyasztás az első fél évben, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke szerint elsősorban a hűvösebb időjárás miatt. 

    Az első fél évben 2,4 százalékkal, 3051 ezer hektoliterre csökkent tavalyhoz képest az öt legnagyobb gyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) belföldön értékesített söreinek  mennyisége – mondta Kántor Sándor az MTI érdeklődésére.


    Az első fél évben a sörfogyasztás szempontjából legerősebb két hónapból (május és a június) a májusi időjárás kifejezetten hűvösebb volt a megszokotthoz képest – tette hozzá Kántor Sándor.


    Míg tavaly a második negyedévben 1985 ezer hektoliter sört értékesítettek, addig idén 1882 ezer hektolitert – mondta. 


    Ugyanakkor megjegyezte, hogy a prémium és szuper prémium sörök forgalma 17 százalékkal nőtt, június végére elérte a teljes sörforgalom közel negyedét.


    Az ízesített alkoholmentes sörök népszerűsége is töretlen, az első fél évben forgalmuk 126 ezer hektolitert tett ki, ami a hidegebb időjárás ellenére, azonos az egy évvel korábbival – tette hozzá.