15,6%-os növekedés és 915,7 milliárd forint forgalom a SPAR-nál 2022-ben

A SPAR továbbra is kitartóan a vevők oldalán állva, takarékos, gyors és kényelmes bevásárlást ösztönző akciókkal, kezdeményezésekkel duplázta meg a 2021-es év 7,2 százalékos forgalomnövekedését. Mindeközben a beruházások, felújítások, s a mindennapi működés során még inkább előtérbe kerültek a fenntarthatósági törekvések, amelyek nem csak a fogyasztók elismerését vívták ki, de számos szakmai díjat is elnyertek. A vállalat a 2022-es évben 915,7 milliárd forint forgalmat realizált, amely 15,6%-os növekedés az előző évhez képest.

Az 1990-ben alapított, majd az első üzletét 1991-ben Tatán megnyitó SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. 2022.12.31-én 623 üzletet működtetett, s 14 ezer munkavállalójával hazánk egyik legnagyobb munkaadója. A hazai üzletlánc 2022-ben is folytatta üzlethálózata fejlesztését és korszerűsítését: a tavalyi esztendőben két új áruház épült, tizenegy pedig megújult. A beruházások összértéke elérte a 18,6 milliárd forintot. A SPAR online shop eddigi történetének legnagyobb bővülését mondhatja magáénak, de jelentős eredménynek számít a Regnum Húsüzemek technológiai fejlesztése és annak a huszonkét új terméknek a bevezetése, amely az üllői SPAR enjoy. convenience üzemből került a polcokra.

A SPAR Magyarország 2022.12.31-én 623 üzletet működtetett többféle áruháztípusban, ezek közül 248-at a franchise programja részeként.

ÜzlettípusDarabszámCikkelemszámNégyzetméter
INTERSPAR hipermarket3527 700–28 000140 480
SPAR szupermarket30812 200–20 000241 215
City SPAR szupermarket3211 500–13 30011 494
SPAR partner (franchise)3812 000–18 00019 744
SPAR market (franchise)7212 000–18 00016 342
OMV – SPAR express (töltőállomás)875 600–6 1009 494
Orlen – DESPAR (töltőállomás)513 500–6 2004 686
Összesen623
443 455

Két új és tizenegy megújult üzlet

Szigetszentmiklóson és a budapesti Lurdy házban az együttesen több mint 1,6 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően két vadonatúj SPAR szupermarketet vehettek birtokukba tavaly a vásárlók. Az elmúlt esztendőben 11 üzlet is megújult, e beruházásokra 17 milliárd forintot költött a vállalat. A SPAR mind a zöldmezős beruházások, mind a felújítások terén kiemelt figyelmet fordít az üzemeltetés során keletkező káros környezeti hatások csökkentésre, s az energiahatékonyság növelésre, ezért az áruházak világítását LED-lámpák biztosítják, az üzletek zárásakor valamennyi világítótestet lekapcsolják, az épületek adottságait figyelembe véve pedig ahol lehet, ott napelemet szerelnek fel. A SPAR hat éve átállt a CO2-alapú hűtéstechnikákra, 2022-ben pedig elkészült az első ejektor-technológián alapuló ilyen rendszer, amely további 10 százalékos energiamegtakarítást eredményezett az érintett helyszíneken. A vállalat a parkolóval rendelkező áruházakban folyamatosan alakítja ki az elektromosautó-töltőállomásokat. A környezet megóvása érdekében tett lépések hatékonyságát jól mutatja, hogy a 2017. évi értékhez képest 2021-re már 49 százalékkal csökkent az áruházláncnál az üvegházhatású gázok kibocsátása, s ez a kedvező tendencia tavaly is folytatódott.

Tíz éves születésnapját ünnepelte a SPAR partner program

Tíz évvel ezelőtt nyílt meg az első SPAR partner franchise-üzlet Móron, s ma már 248 egység tartozik a franchise rendszerhez. Ezen belül 2022-ben 14 új taggal bővült a hálózat, tovább növelve a lehetőséget, hogy a hazai áruházlánc által kínált minőségi termékválaszték és magas szolgáltatási színvonal a kisebb településeken is elérhető legyen. Mára a teljes magyarországi SPAR-hálózat kiskereskedelmi forgalmának mintegy 10 százalékát bonyolítja a franchise-rendszer, az üzletág éves forgalma 103,1 milliárd forint volt 2022-ben.

Gyors, kényelmes, online

Harmadik életévébe lépett tavaly a SPAR online shop, látványos bővüléssel ünnepelve az elmúlt évek eredményeit: kétszáz településen közel 18 ezer termék és 30 áruházi átvételi helyszín áll a vásárlók rendelkezésére, akik több mint 150 ezer megrendelést bonyolítottak ezen a felületen 2022-ben. Közel 20 új helyszínen indult el a SPAR online shop szolgáltatás: Budapest és az agglomeráció, Tatabánya és környéke, valamint Székesfehérvár és a Balaton mellett tavaly óta már a Miskolcon élők is élvezhetik a kényelmes házhoz szállítás előnyeit. A fenntartható működést szem előtt tartva az eddigi nyomtatott szállítóleveket digitálisra cserélte a cég, így évente több mint három tonnányi papírral kevesebb keletkezik. További környezetkímélő megoldásként a vásárlók rendelésük átvételekor visszaadhatják a futárnak az előző szállításból megmaradt, feleslegessé vált papírzacskókat, s azok szelektíven kerülnek feldolgozásra.

Modern húsüzemek, szigorú tanúsítványok, fejlődő logisztika

A SPAR-hálózat saját bicskei és perbáli Regnum húsüzemeiben jelentős termékfejlesztések zajlottak 2022-ben, így újabb friss és feldolgozott hústermékekkel találkozhatnak a SPAR vásárlói. Mind a perbáli, mind a bicskei húsüzemben nagyszabású, a gyártási folyamatokat és a raktározást is érintő korszerűsítés történt az elmúlt évben. Mindkét gyártási helyszínen sikerrel zárultak azok az auditok, amelyek garantálják a magas minőségét és az élelmiszer-biztonságot. Huszonkét új kényelmi termékkel bővült a szintén szigorúan auditált üllői SPAR enjoy. convenience üzem választéka is, a hidegkonyhai készítményektől kezdve az akár teljes értékű ebédként is szolgáló szendvicsekig, készételekig terjed az új kínálat. Jelentős növekedést követően 2022-ben a bicskei Regnum húsüzem nettó forgalma 53,08 milliárd forint, a perbáli Regnum húsüzem nettó forgalma 8,06 milliárd forint, míg az üllői SPAR enjoy. convenience üzem nettó forgalma 2,7 milliárd forint volt.

A fejlesztések a logisztika és szállítmányozás terén is folytatódtak: 2022-ben a korábbi évet meghaladó mértékű, mintegy 4,3 milliárd forintnyi beruházási összeget fordított a vállalat e terület korszerűsítésére.

Díjak és szakmai elismerések a teljesítmény mögött

A SPAR 2022-ben tizennegyedik, az INTERSPAR pedig hetedik alkalommal szerepelt a Superbrands-díjazottak között, míg a kiváló hazai hústermékeket és -készítményeket jelölő Regnum márka másodszor kapta meg a rangos elismerést. „Az Év Boltja 2022” versenyen két SPAR és egy INTERSPAR is elnyerte a kitüntető címet, s ezúttal is a SPAR Magyarország érdemelte ki „Az év friss húsáru-kereskedője” címet.

A kereskedelmi láncok versenyében a vállalat nyerte „Az Év Szupermarket Üzletlánca 2022” és „Az Év Közönségdíjas Üzletlánca 2022” díjakat, valamint jogosulttá vált az „Az Év Kiskereskedője – RETAILER OF THE YEAR 2022” cím használatára. Az „Effekt 2030 – A közösségi befektetések díja” versenyen – Jövő gazdasága kategóriában – megosztott első helyezést ért el a nagyvállalatok között a „SPAR a társadalomért – Hungaricool by SPAR és Régiók Kincsei programok” című pályázat, amely elnyerte a közönségdíjat is.
A Magyarországon működő kis- és nagyvállalatok munkahelyi sokszínűségét és nyitottságát értékelő, 2022-ben első alkalommal meghirdetett Open Minded Companies Award versenyen a „Megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása a SPAR Magyarországnál” pályázat „special mention” elismerésben részesült.

A SPAR Magyarország büszke rá, hogy elnök-ügyvezetője, Heiszler Gabriella átvehette Az év cégvezetője 2022 díjat, emellett az Európai Kereskedelem Napján a kereskedelemért végzett kimagasló, példamutató munkájáért dr. Nagy István agrárminiszter Klauzál Gábor Elismerő Oklevéllel tüntette ki.

Csepeli Szilviát, a 170-es SPAR áruház zöldségosztály-vezetőjét Magyar Kereskedelemért Nagydíjjal ismerték el, míg a Behaviour HR-magazin által harmadik alkalommal meghirdetett „Az év HR-vezetője” megmérettetésen a szakmai zsűri Szijjné Kállai Ildikónak, a SPAR Magyarország személyzetfejlesztési és HR-vezetőjének ítélte oda „Az év innovatív HR-vezetője” különdíjat. Németh Károly marketingvezető pedig Signature CEO díjat vehetett át a 2022-es Marketing & Media TOP 50 marketing-döntéshozó listájának és a Signature 40 top márkamenedzseri listájának eredményei alapján.

Határon átívelő saját márkás termékek

Bevezetése, vagyis 1997 óta mind nagyobb népszerűségnek örvendenek a kiváló ár-érték arányú SPAR márkatermékek, amelyek köre tavaly mintegy 10%-kal bővült, s e kategória immár egyharmadát adja a teljes áruházi forgalomnak. A kiváló minőséget és kedvező árat jelentő árucikkek egy részét 2022 júniusától a határainkon túli vásárlók is megismerhetik, a SPAR Szlovénia ugyanis szárazárut és mélyhűtött saját márkás termékeket importál Magyarországról.

Megbecsült munkavállalók

A SPAR számára kiemelten fontos, hogy versenyképes juttatásokat biztosítson munkavállalóinak. Ennek jegyében 2022-ben is folytatódott a SPAR Hűségprogram, s továbbra is elérhető volt a jubileumi és a SZÉP-kártya-juttatás rendszere, emellett a gépkocsival történő munkába járás költségét a törvényben meghatározott 15 Ft/km helyett 35 Ft/km díj megfizetésével térítette meg a vállalat.

Az új belépők sikeres beilleszkedésének kulcsa a SPAR Magyarországnál a 2018-ban bevezetett betanító mentorprogram, de bővültek a vezetőképző programok, és az utánpótlásprogramok is. A SPAR Magyarország több mint hét éve fogad duális képzésben részt vevő hallgatókat számos hazai egyetemről, s jelenleg is 42 fő, a kereskedelem és marketing, pénzügy, illetve élelmiszermérnök alap- és mesterképzésen tanuló diák segíti a vállalat munkáját. A családbarát SPAR évről-évre segítséget nyújt a nyári gyerekfelügyelethez is: a SPAR Gyermektáborokban 2022-ben több mint háromszázan vettek részt.


Tettekkel óvni a Földet

Kevesebb csomagolással, az egyszer használatos műanyag zacskók kivezetésével, az üzletek modernizálásával és a szelektív hulladékgyűjtés támogatásával az áruházlánc 2022-ben is aktív szerepet vállalt a környezet megóvásában.

A papír és műanyag szelektálása terén a kezdeti 46%-os újrahasznosítási arány több mint 70%-ra nőtt. A tálcás hústermékek csomagolásához tavaly 13,5 tonnával kevesebb műanyagot használt fel az áruházlánc, mint korábban, a vékonyabb raklapcsomagoló fólia bevezetésével pedig évente további 84 tonnával csökkentette a felhasznált műanyagok mennyiségét. Tavaly augusztustól valamennyi áruház zöldség- és gyümölcsosztálya csak biológiailag lebomló zacskókat kínál, ennek köszönhetően évente mintegy 450 tonnával kevesebb műanyagot használ fel a vállalat.

Országszerte már 80 SPAR üzletnél található olyan gyűjtőpont, ahol leadható a használt sütőolaj, amelyet korszerű technológiával újrahasznosítanak, s biodízel üzemanyag készül belőle. A PET/alu, a használt elemek, és a papír- és üvegalapú hulladékok elhelyezésére is lehetőséget biztosít az áruházlánc, valamint alumíniumdoboz- és üvegvisszaváltó automaták is üzemelnek az ország számos pontján. A vásárlók 2022-től már online térkép segítségével, a www.sparafenntarthatojovoert.hu/szelektiv-hulladek oldalon kereshetik meg, hogy hol találhatók hozzájuk legközelebb speciális hulladékgyűjtő szigetek.

A SPAR Magyarország és a Munch ételmentő online platform közötti együttműködés révén a vásárlók kedvezményes áron juthatnak jó minőségű élelmiszerekhez, s egyben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minél kevesebb étel kerüljön a szemétbe. A szolgáltatást 2022 novemberétől Budapest 11. kerületében, Szegeden és Hódmezővásárhelyen, összesen 19 SPAR szupermarketben és két INTERSPAR hipermarketben tesztelte a vállalat.

Segítő kéz a bajban lévőknek

Mancs a bajban! néven második alkalommal szervezett állateledel-gyűjtő kampányt 2022-ben a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány: a kutyáknak több mint 10 000 kilogramm száraz tápot, 3500 doboz konzervet, a cicáknak pedig több mint 1700 kilogramm száraz tápot, 2700 doboz konzervet, 4400 csomag alutasakos eledelt és 1400 kilogramm macskaalmot gyűjtöttek. Az üzletlánc több mint tíz éve segíti a hazai menhelyek, állat- és vadasparkok munkáját az áruházakban feleslegessé váló, kereskedelmi forgalomból kivont termékek felajánlásával.

Nehéz sorsú gyerekek táborozását segítette az áruházlánc és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat legújabb közös kezdeményezése, a „Minden Doboz Visszajár”, amelynek keretében a visszaváltott alumíniumdobozok árát adományozásra fordíthatták a vásárlók.

Nehéz helyzetben lévő családok gyermekeinek iskolakezdését támogathatták a vásárlók az Adni Öröm! nyári tanszergyűjtő kampányának keretében, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal összefogva indított el az üzletlánc. Az adományok segítségével tavaly közel 1500 gyermek kezdhette új tanszerekkel, tornafelszereléssel és a tanuláshoz szükséges egyéb eszközökkel a tanévet.

830 hazai település csaknem 18 000 magyar és 89 ország kétezernél is több külföldi futója vett részt 2022 októberében a 37. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon, amelynek 2008 óta a vállalat a névadó főszponzora. A kétnapos futófesztiválhoz jótékonysági akciók is kapcsolódtak.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen karácsony előtt immár 26. alkalommal szerveztek tartósélelmiszer-gyűjtést a rászorulóknak: a felajánlott tartós élelmiszerekből és az ajándékkártyák révén befolyt pénzösszegből 19 500 ajándékcsomag készülhetett el, amelyeket a nehéz körülmények között élők még az ünnep előtt megkaptak.

Jótékony célokra 2022-ben több mint 244 millió forintot fordított a vállalat.

A hazai sör- és borkultúra, valamint a magyar termékek népszerűsítése

Az áruházlánc évek óta támogatja a hazai kisvállalkozásokat, köztük a kisüzemi sörfőzdéket és a magyar bortermelőket. A SPAR-hálózat üzleteinek kínálatában egyre nagyobb választékban találhatók meg a magyar kézműves és kisüzemi sörök, valamint az igényes hazai borok. A SPAR részben e célok mentén támogatja a Belvárosi Sörfesztivált és a Budapest Borfesztivált.

A gasztronómia terén 2022-ben is tovább folytatódott a SPAR Magyarország együttműködése Rácz Jenő séffel a Regnum Húsüzemek minőségi grillezett hústermékeinek, illetve Fördős Zével az egészségtudatos kényelmi ételek népszerűsítéséért.

A SPAR Magyarország üzleti filozófiájának alappillére a hazai termelők támogatása. A Hungaricool by SPAR termékversenyt ennek jegyében 2022-ben immár negyedszer rendezték meg. Folytatódott a 2021-ben elindított Régiók Kincsei program is, amelynek célja, hogy a helyben termelt élelmiszer a lehető legrövidebb úton és a leggyorsabban juthasson el a fogyasztókhoz.

Tudatos vásárlás, hűségakciók

A SPAR számára a vásárlók magas színvonalú kiszolgálása legalább annyira fontos, mint az, hogy bevásárlásaikat a lehető legkedvezőbb áron tudják megtervezni: ezt a célt szolgálja a SPAR Akcióterv, amely jelentős összegű megtakarítást tesz lehetővé. A sárga és piros árcímkés termékek, az Árstop extra kampány, a MySPAR mobilapplikáció és a SuperShop kártya révén egyes termékek jelentősen olcsóbban vásárolhatók meg.

Négy hűségakcióval jelentkezett 2022-ben a SPAR: a KitchenAid Bakeware sütőedényeket, a Huawei okosórákat, az American Tourister táskákat, valamint a De’Longhi kávéfőző gépeket és kiegészítőket a pontgyűjtést követően jelentős kedvezményekkel szerezhették be a vásárlók.